Kiváló 2013. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. november 18.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Húsvéti ünnepet és a szálló születésnapi ünnepeit töltöttük a Szeged szomszédságában lévő mórahalmi szállodában. Eddig minden alkalommal kitűnően éreztük magunkat, ezért is járunk vissza. Nem volt olyan kívánságunk, amit ne teljesítettek volna, nem volt olyan észrevételünk, amit nem szívleltek volna meg. A szállodát csakádias hangulat lengi be, ez nagyon fontos számunkra. Jó itt lenni! És, ami feltűnő: az igazgatónő gyakran tűnik fel a vendégtérben, szobája ajtaja szó szerint mindíg nyitva. Ritkán tapasztalni ezt a nyitottságot. Ez a magatartás erősíti a vendégekben a bizalmat. A hotel első számú vezetőjével bármikor "össze lehet futni", elmondani a kifogásokat (ha van ilyen), tapasztalatot cserélni. Igazi , a vendéget tisztelő, szerető hozzáállás. Ugyanez a szálló többi munkatársára is elmondható. Legyen így még sokáig! Bakos L.
Az itt tartózkodásuk várakozáson felüli volt, kedvelem az olyan szállodákat, ahol nincsenek nagy távolságok. A wellness részleg tökéletes. Érdemes tudni, hogy csütörtök-péntek-szombat este 22 óráig használható, beleértve a fürdőt is. Az időszak kiváló volt, nem volt zsúfolt. A szomszédos fürdő...
Már negyedik alkalommal voltunk a férjemmel a Colosseum Hotelben és most is nagyon jól éreztük magunkat. Különösen tetszett, hogy teljesítették a szoba elhelyezkedésére vonatkozó kérésünket is. Az ellátás, tisztaság, étkezés kiváló volt. Sajnos nem tájékozódtunk, hogy a hotel előtti gyógyvizes...