Kiváló 2015. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2015. október 27.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hosszú hétvégén úton voltunk Fertődre és szokás szerint "kis" kitérővel értük el a célpontunkat. Első körben Dunakilitibe gondoltuk, hogy est-ebédelünk, de ott hoppon maradtunk, de az egy másik sztori. Itt felütöttem eme honlapot és kikerestem a mosonmagyaróvári éttermek listáját, ahol ez tűnt a legszimpatikusabbnak. Beütöttem a navigációba és könnyen meg is találtuk. Kellemes, hangulatos hely. Bent kandallóval, amelybe be is gyújtottak és kellemes meleget adott a hűvös estében. Kedvesen invitáltak és hozták az étlapot, amelynek a választéka igen széles és hívogató. Mindannyiunk talált magának fogára valót és mondhatni degeszre ettük magunkat a feltálalt adagokból. Míg várakoztunk az ételeinkre, a ház ajándékaként hoztak saját készítésű csirkemájkrémet, amely nagyon finom volt. Mindennel nagyon elégedettek voltunk. Kellemes érzésekkel és finom ételekkel telve hagytuk magunk mögött Mosonmagyaróvárt a Hársfa étteremnek köszönhetően.
Ausztriába igyekeztünk a családdal a Bécsi karácsonyfaluba és úgy gondoltuk,hogy mielőtt átlépjük a határt eszünk egy késő esti ebédet Mosonmagyaróváron.Nem is kellett sokat bojongani,gyorsan megtaláltuk ezt az éttermet.Már kívülről is messziről megpillantottuk ezt az impozáns épületet.Belüről...
De hársfák nélkül, sajnos. Pedig elférne, hely lenne, és akkor a kinti terasz is kellemesebb lenne, nyár forróságban, amikor a napellenzők már nem sokat érnek. Így gondolkodás nélkül a belső, kellemesen hűvös helyiséget választottuk. Rusztikus berendezés, egyszerű asztalok, faszékek kemence,...
Az interneten található vélemények alapján választottuk ezt az éttermet, mint a város legjobbját... Sajnos úgy tűnik, velünk van a baj, mert a hely véleményünk szerint semmilyen szempontból nem kiemelkedő, sőt. A hétfő déli időpontnak megfelelően nincs nagy forgalom, bár a kültéren majdnem...