Megállok a sírt magába foglaló épület előtt, kint a nyílt főúton, odamegyek, látom, hogy zárva, ezért feltehetően telefonálni fogok. Egy nő rohan oda, igen furcsán, hogy látta, hogy nézem az épületet. Bizony, én voltam, néztem az épületet. Tud abban segíteni, hogy be is mehessek? Miért akar bemenni? Hááát. . . izé. . erre mi válaszoljak. Turista vagyok, utazó. . . mások ideutaznak 20 ezer kilométerről, hogy megnézzék egy csodarabbi sírját. Ember vagyok, érdeklődő ember. Ez meg itt egy nevezetesség. Egy tiszteletre méltó hely. Nappal van, hétköznap, nem látom be, hogy miért ne. . . Nő telefonál. Itt van egy ilyen férfi és be akar menni. Aztán odaadja nekem a telefont, hogy tessék, beszéljen vele! A távolban egy szimpatikus férfihang. bemutatkozik. Miért akarok bemenni? Ki vagyok én? Milyen okból jöttem? Mondom, mondom. . . talán említettem a hölgynek is, az úrnak is, nem vagyok zsidó. Csak Homo Sapiens, indián nevem Nyitott Szív, a bolygó egyik érdeklődő vándora. Ne vegyem bizalmatlanságnak, de gonosz időket élünk. A világ éppen tele van új antiszemitizmussal, arabszimpatizáns bandák megtámadnak zsinagógákat, héber kötődésű épületeket, helyeket. Igen, megértem, de én a jófiúktól vagyok, nem az elmebetegektől. Ezt úgy nem tudom bizonyítani így távolból, de mégis így van. Végül. . . ha ezt a szót használjuk, mégis bedumáltam magam. Nem vagyok csaló, aki kívülről lefényképez egy épületet, aztán leértékeli. Apropó, fényképezés. Nem szabad fényképezni. sem kint, sem bent. Én mégis megbeszéltem, hogy nekem szabad. Ha nem használom rossz célra. Nem használom. Tehát kinyíltak az ajtók, lesétáltam a sírboltba, ott megtartottam szabadon, egyedül a magam megemlékezését, aztán mécsest gyújtottam, természetesen adományt helyeztem el, és megköszöntem a segítséget.
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre. 
