Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Jókor jó helyen

Kaszinó Étterem NagykanizsaKaszinó Étterem Nagykanizsa a térképen

2019. augusztusban, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2020. február 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy jó helyen lévő étterem, mely túlélte a rendszerváltást, a változásokat és nem zárt be. Bár az evőeszközökre, tányérokra ráférne egy jótékony csere! Az belső enteriőr nem nagyon követi nyomon a trendeket, némi csinosítás és frissítés rá is férne.

Kaja tekintetében itt is elő-elő tűnik, hogy fagyasztott alapanyagokból dolgoznak de ettől függetlenül kifejezetten ízletes fogások kerülnek a tányérra.

A pincérek valóban kedvesek voltak! Nem volt se pofavágás, se lustálkodás, se álldogálás a vendég mellett. Pörögtek, minta búgócsiga, szinte egy táncnak is beillett az ide-oda libbenés a tálcákkal keringőzés vagy a tányérok karon való egyensúlyozás. Szinte hallani lehetett a Kék-Duna keringőt. :)

A hely hangulata kissé zsúfolt. A sok asztal között kevés a hely, így elég nehéz az asztalok közötti mozgás. Főleg akkor, amikor ebédidőben már szinte kifolynak a vendégek az ajtón.

Áraikat nézve nem rosszak. Elfogadható árakkal dolgoznak. Ez nem sok étteremről mondható el.

Tisztaság tekintetében kirívó hanyagságot nem tapasztaltunk.

Összességében nyugodt szívvel tudom ajánlani a Kaszinó éttermet. Nem 5* de mindenképp érdemes a figyelemre.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:
Tisztaság:

Kaszinó Étterem további értékelései

2021.07.28kollégákkal
Kiváló
Nagykanizsán sajnos kevés a hasonló stílusú vendéglö habár véletlenül akadtunk rá és szerencsénk volt. Nagyon elegáns nosztalgiás hely talán a Monarchia stílusát igyekszik napjainkba bemutatni. A kiszolgálás gyors, figyelmes és korrekt volt..a rendelt étel kiválóra sikerült /Brassói pecsenye/...
2018.11.14a párjával
Férjemmel és barátunkkal hárman mentünk ide be vacsorázni. Az ital választék kicsit le volt fogyva, csak 1 féle rövid ital volt, de az finom. Sörökben sem bővelkedtek. Az étlap viszont sokrétű. Mi zalai göngyölt húst ettünk meg levest, nagyon ízletes volt és nagy adag. Barátunk mást fogyasztott,...
2018.07.18a párjával
Kiváló
Az ittjártam.hu értékelései alapján választottuk a kaszinó éttermet és nem csalódtunk,valóban egy színvonalas helyről van szó. Nagyon finom babgulyást ettünk párommal. Annyira ízletes hogy kértünk elvitelre is 2 adagot pluszba. Ezenfelül desszertnek gesztenyepürét és palacsintát kértünk....
Népszerű szállások a környéken
Hotel Touring Nagykanizsa - Napi árak
Napi árak
2025.09.16-ig
Hotel Touring Nagykanizsa
Kérd ajánlatunkat!
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Villa Plattensee Vonyarcvashegy - Legjobb ár
Legjobb ár
04.26-09.29.
Villa Plattensee Vonyarcvashegy
25.080 Ft / 2 fő / éj-től büféreggelivel