Jó 2020. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2020. október 26.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A vírushelyzet miatt többször elhalasztottuk a noszvaji kirándulásunkat, de végül sikerült eljutnunk ebbe a festői kis faluba. A szálloda remek helyen van, könnyű odatalálni. Azon talán el lehetne gondolkodni, hogy miért csak délután három óra után lehet elfoglalni a szobát. Sajnos az időjárás nem fogadott kegyeibe bennünket, három napig szinte szünet nélkül zuhogott az eső. Erről nyilván nem a szálloda tehet. A szoba kényelmes, a személyzet udvarias volt. A tisztasággal első pillantásra szintén meg voltunk elégedve. Csak amikor a sötétítő függönyöket összehúztuk, akkor kezdődött a kálváriánk. Poloskák tömege kezdte meg repülését a szobában. Nyilvánvalóan a függönyök ráncaiban bújtak meg.17 poloska levadászása után, éjjel 11 órakor, egy másik szobát kaptunk. Ott csak 8 poloska tette tiszteletét. Ezután már nem találtunk többet. Mindez az első este történt és csak remélni tudtuk, hogy már vége a poloskainváziónak. Tudjuk, hogy rengeteg a poloska mindenhol, de nem sokon múlott, hogy hazainduljunk. Valószínűleg vagy egy vendég, vagy a takarítók nyitva hagyhattak egy szúnyogháló nélküli ablakot szellőztetés céljából, a poloskák pedig behúzódtak a szobába, jól elbújtak és nem mozdultak. Egyébként a hotel tényleg tiszta volt, az ételek finomak voltak, és a végén a szállás árából 10 % kedvezményt kaptunk kárpótlásul a kellemetlenségekért. A wellness részlegnél nagyon ügyeltek a fertőtlenítésre, a szaunákat csak az egy szobában lakók használhatták egyidejűleg, az úszómedencében pedig senki nem volt rajtunk kívül. Talán mert elég hideg volt ott. Egyszer talán majd jó időben is elmegyünk ide.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Jó
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Panoráma Hotel Noszvaj további értékelései
2025.08.16a párjával
Kiváló
Tágas, tiszta szoba. A légkondicionáló jól, a wifi viszont egyáltalán nem működött. A wellness részleg kicsi, de többféle szauna, úszómedence, és három apró jakuzzi is van benne. Minden tiszta. A félpanziós ellátással elégedettek voltunk. A szállodát egy rendben tartott erdei park veszi körbe,...
Összességében az előzetes ajánlatnak megfelelő szolgáltatást kaptunk. Javaslom, hogy legyen lehetőség programok közötti választáshoz. Ehhez, megfelelő írott, képes tájékoztató álljon rendelkezésre. Kiemelem a személyzet barátságos, vendégeket maximálisan kiszolgáló személyzetet és a kiváló...
Tökéletes személyzet, tökéletes kiszolgálás. A kilátás azért nem kapott öt csillagot, mert csak a fenyőket láttuk az ablakból. Azok viszont gyönyörűek voltak. WIFI-t azért értékeltem alul, mert a korábbi vihar megrongálta a rendszert és nehezen állt helyre a rend. A tisztaság tökéletes....