Kőidők

Jövök-megyek Orosházán, hát persze, hogy a gyakran látogatott belvárosi helyeken főleg, aztán jön ez a dolog itt szembe velem. Mármint a kövek, meg rajtuk az idők. Most ez a mi időnk így hányas? A magyar történelem nagy dátumai, nem olyan nagy örömök, mint inkább keservek, de mondta is az ukrán lány a Spatulában, hogy mi magyarok mindig csak keserv meg régen tép... Mert nézzük csak, mik vannak itt? Szervátiusz Tibor tervezte, alkotta a parkot, eredetileg arról szól, hogy a dunántúli Zomba község lakóit idetelepítették újjáépíteni, újralakni a várost, a földesúr meg rájuk akarta kényszeríteni a más vallást is. Rutin ez a magyar történelemben, valami nagyarc mindig valami sajáthitre akar kényszeríteni mindenkit. Na, de lássuk a dátumokat is... középen van a Fájdalom Kapuja, kétoldalt meg ki van kövezve az út brutális emlékekkel, 1848, 1920, 1944, 1956, ilyenek. A Fájdalom Kapuja mellett ott áll a fájdalmas öregasszony, arcán a síráson, gyászon túl a rettenet, hogy lelkem-galambocskáim, csak nem csináltok megint valami történelmi baromságot, ami lekaszabolja a fél hazát, de a kövek kevélyen válaszolnak, hogy magyarok vagyunk, fickós, bővérű, kemény legények, azért szüljél sokat, hogy legyen miből/kiből megint harcolnunk, vért ontanunk, zászlókat lobogtatnunk... na, erre az öregasszony arcára rákövült a sírás.