Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Terasz a Majki-tó partján

Vendéglő a Négy Remetéhez OroszlányVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány a térképen

Átlagos 2018. júniusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2019. május 20.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Mesés környezetben fekvő retró hangulatú vendéglő, közvetlenül a Majki-tó partján, a teraszról szép panoráma a tóra és a környező buja, zöld vidékre.
A vendéglő melletti gyalogút vezet a Kamalduli remeteség bejáratához, így a látogatók többsége onnan érkezik az étterembe a kulturális programot követően.
A beltér nagy méretű, elég sok asztal van, amelyet kisebb rendezvényekre (pl. esküvő), illetve csoportos utazók vesznek igénybe. Aki csak teheti, szép időben a teraszon foglal helyet, én is így tettem.
A szép környezeten kívül sok egyéb pozitívumot nem rejt a hely. A személyzet barátságtalan, érdektelen, ráadásul lassú, vontatott volt a kiszolgálás, olyan szervezetlennek tűnt az egész. Az ételkínálat hagyományos magyaros és nemzetközi ételeket kínál, indokolatlan hosszúságban. Továbbá van még egy külön pizzalap is. Az ételeket drágának találtam a színvonalhoz képest, főételek 3000-5800 Ft között, teljesen szokványos desszertek 1000 Ft felett.
Csak azoknak ajánlom, akiknek rengeteg az idejük és nem éhesen mennek enni, és hajlandóak 1-2 órát várni, mire kapnak valamit. Viszont cserébe nagy adagokat adnak.
A kávé feledhető, a limonádé szirupos, a krumpli mirelit.
A tisztaság sem a hely erőssége.

Hezitáltam, hogy ajánlom vagy sem. Magamnak még egyszer semmiképpen, de biztos van, akinek be fog jönni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (21)
Vendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - BelsőVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - BelsőVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - MosdóVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - MosdóVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Külső képVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - EgyébVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Étel/italVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Étel/italVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Étlap/itallapVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Étlap/itallapVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Étlap/itallapVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Étlap/itallapVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - BelsőVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - EgyébVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - EgyébVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Külső képVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Külső képVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Külső képVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - EgyébVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Külső képVendéglő a Négy Remetéhez Oroszlány - Belső

Vendéglő a Négy Remetéhez további értékelései

2019.07.18családjával
Kiváló
Már többször jártunk az étteremben, most is egy szülinapot jöttünk ünnepelni a családommal. Szép időnk volt, egy kinti asztalt kaptunk, tetszetősen feldíszítve. Nagyon vegyesen kértünk ételeket, kezdve a levesekkel. Személy szerint egy hagymalevest kértem, nagyon finom volt, jó sok sajttal....
2018.05.09a párjával
Kiváló
Április végén jártunk ismét itt. Fantasztikusan jó idő volt,jól éreztük magunkat. Telt ház volt ez kissé lassította a kiszolgálást, de ráértünk. Motorosok és más vendégeket is láttam csalódottan elmenni. Javaslom, hogy aki ide tervezi a kirándulást a kastélyba, bányászati múzeumba vagy...
2018.04.29a párjával
Átlagos
Egy esti csavargás alkalmával jártunk ott. (Kicsit fèlve mentünk,mert már előfordult hogy 20 óra után nem volt kiszolgálás más étteremben.) A környezet gyönyörű.Ami nem tetszett: a terasz nagyon sötèt,az ètlapot is alig lehetett elolvasni a fèny hiánya miatt. A kicsi...
Népszerű szállások a környéken
Villapark Várgesztes - Kedvezményes Villapark Pihenés önellátással
Kedvezményes Villapark Pihenés önellátással
2024.12.23-ig
Villapark Várgesztes
202.500 Ft / 2 fő / 2 éj-től ellátás nélkül
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Portobello Hotel Esztergom - Wellness pihenés félpanzióval
Wellness pihenés félpanzióval
2025.01.02-ig
Portobello Hotel Esztergom
56.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval