Éppen jókor jött elő a tudatból

Emlékeztem rá és jó emlékeim voltak róla. A doni emlékművet jöttem megnézni, de aztán nagyon ideje volt már enni is valamit, aztán volt, hogy nagyon jót ebédeltem itt régen, máskor meg, többször is, zárva volt. Ma teljes üzemen működött. Tele volt autóval a parkoló, még úgy ebéd és vacsora között félúton is. Foglaltunk asztalt? Nem. Ki gondolta volna, hogy kellene? Nem baj, találtak egyet, nem túl fényes helyen, de abszolút elfogadhatót. Nagyon megszomjaztunk, ma nagyon meleg volt, rögtön két nagy limonádét kértünk, Én bodzásat. Aztán mit egyek egy halászcsárdában? Még jó, hogy... persze, hogy halászlevet. Pontyból. Feleségem küzdött valami töltötthússal, én meg a jelentős mennyiségű, kis bográcsban hozott halászlét pusztítottam. Nagyon ízlett, nem tartozott életem csúcshalászlevei közé, de nagyon rendben volt, bármikor szívesen vállalnám megint. A másodikat attól tettem függővé, hogy mennyre fogok jóllakni a halászlével, így aztán a vége felé kértem egy adag békacombot rántva, rizzsel, Mégis egy könnyű étel, illik a helyhez, és viszonylag titkán ehető, De ez nem egy főétel volt, csak egy előétel, így csak két pár békacomb árválkodott a tányéron, és rendben is volt ez így. Finom volt, kedvvel szopogattam a pici csontokról a foszló, fehér húst. Majd még egy limonádé érkezett, aztán lesétáltuk egy kicsit a partra, ha más itt vagyunk, legyen kicsit víz meg nádas is, (A számlában benne van a szervízdíj is.)