Jó 2014. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. július 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy éven belül harmadjára és ezúttal az egész családdal voltunk négy napot. Most érkeztünk olyan évszakban, hogy a kinti medencét is használhassuk. A vízminősége és a medence kialakítás (extrák nélkül is) kellemes tartózkodást jelent. Az Erzsébet szárny a másikhoz képest zajosabb az utcai fronti szobáknál. A gyerekek számára a kihúzható heverő inkább egy, mint kétszemélyes. Ezt leszámítva meg voltak ők is elégedve. Az ételek mennyiségére, minőségére, de még a választékára sem panaszkodhatunk. Jó kis hely. A feleségemmel szerintem biztosan jövünk még. Kategóriájában úgy gondolom a legjobbak, de mindenképpen a legkedveltebbek között van. Annyi negatívum, hogy a foglalás nem volt egyszerű, mert utalvánnyal voltunk. Hogy ez-e az oka nem tudom, de a személyes foglalás és megbeszélés ellenére is csak kétszeri írásbeli megkeresésre reagáltak vissza és akkor is elutasítottak bennünket. Aztán kellett egy kicsit "veszekedni velük", de a tényeket aztán már elfogadták (?) vagy inkább tudomásul vették, mert még elnézést sem kértek semmiért. Ezzel nem foglalkozok már, de továbbra sem értem az eljárásukat.
Sajnos a wellnes részleg úszógumis, ugrálo, hamgoskodó gyerekekkel volt tele. Víz hideg volt, sehol sem a kiírt értékek voltak. Nem volt semmilyen wellness illat, őszi dekoráció. Ételek nem nagy választék,kapkodó, ideges felszolgálók. Tisztelet a kivételnek. Recepcion unott informacio átadás. A...
Már többször töltöttünk el egybefüggően 7 éjszakát és nem találkoztunk olyannal melyre a jó osztályzatnál lejjebb ment volna , de inkáb a kiválóság a jellemzőbb. Reméljük még töbször eltudunk ide jönni , hisz az ár érték arányosság , az ingyenes parkolás , a környezet minden az újra látogatotság...
A személyzet kedves volt,a szobák és a szálloda egyéb részei tiszták voltak! Az ételek finomak ,lehetőség volt egyéb szórakozásra ,pl biliárd ,bowling,csocsó. A wellnes részleg kicsinek bizonyult ,bár kettő is volt! Viszont szauna,gőzkabin kiváló! Legközelebb is elmennék ,jól éreztük...