Havas Éva adatlapja

De megtettem, bár szükséges volt a támogató társaság, így egy valóban őszinte barátomat vittem magammal. Nála nincs finomkodás, nem válogat. Ha jó megeszi, ha nem akkor nem. Menzázott a lelkem, így nem egy finnyás fajta. Én egy számomra vonzó csirkés ramen mellett döntöttem, ő pedig egy már-már klasszikusnak számító gong-bao csirke mellett. Összegezve: a leves erősen vegeta ízű volt, ami emlékeztetett hajdan volt gyermekkoromra, mikor is egyik nőrokonom úgy gondolta, hogy az instant leves le tudja nyomni az órákig lassú tűzön gyöngyöző Krúdy-féle remeket. Jelentem, NEM. Ez nem az a fogás amit zacskós formába lehetne felküldeni a MIR-re. Szóval, a ramen ehető, de nem finom. A partnerem nem törődik a koleszterin problémával, és még hírből sem ismeri a paleao diétát, de amikor öt falat után letette a villát - itt kérek elnézést a gasztro sznoboktól, de ő késsel és villával fogyasztja még a susit is, hiszen rántott húson nevelkedett igazi vidéki legény- nos ezek után megláttam a tányérjában éktelenkedő mennyiségű olajat. Ez végképp lelombozott, de megkóstoltam. Az íze egészen jó volt, de így is fogyaszthatatlanul olajos. Illendőségből elvitelre becsomagoltattuk, ám három nap után az otthoni hűtőből a szemétben landolt. És ezt rettentően szégyellem, tekintettel arra, hogy étel nálunk nem landol a szemétben. Mindent összevetve, ide sem jövök többet sajnos. Ez az élmény is erősíti bennem azt, hogy bár minden magyar tud paprikás krumplit főzi, de kevesen lesznek ettől a tudománytól valódi szakácsok. Még ha a paprika tv is a kedvenc műsoruk.

És ekkor jön a nagy magyar logika: mi az az étel, amiből hatalmas adagot elfogyasztva, sem kell lelkiismeret furdalástól gyötörve elmenni az edzőterembe szaunázni? Hát nyúl az nem vagyok, és kecske sem. A salátát tojásos nokedlivel vagy paprikás krumplival szeretem. És felötlik a megoldás: LEVES. Mi magyarok ezt az ételt nem is tartjuk valódi tápláléknak, hacsak nincs benne husi, lehetőleg jó sok. De ekkor már gulyásnak hívjuk ami mellől nem hiányozhat a házi kenyér vagy a jófajta krumplis pogácsa. Nos, ez nem a diétás verzió, így kipróbáltam a vietnámi levest, mert hát nem hiába olyan vékonyak az ázsiai nők. Ebédidőben vettem be a helyet Párommal, aki bármikor képes enni és férfi lévén ezt teheti büntetlenül, mert izmos válla a strandon feltűnőbb mint macis pocakja. Nos, bementünk, és máris mosolygós pincérlánykák köszöntöttek, asztalhoz vezettek, és azonnal hozták is az étlapot. Nem nagy a választék, ami számomra pozitív, hiszen megerősítette bennem azt, hogy a hely nem "büfé", azaz az ételek frissen készülnek. Van napi menü, ami az üzleti ebédre betérők életét könnyíti meg, de mi maradtunk a klasszikus pho leves mellett. Párom egy hátszínest én pedig egy csirkéset rendeltem. Szintén pozitívum, hogy van kisadag is, ami nekem bőven elegendő volt, hiszen ez is legalább 8dl. Rendelést követően 10 percen belül az asztalon gőzölgött az illatos leves, ami látványra is nyálcsorgató volt. A lé-rizstészta aránya hibátlan, az ecetes-chilis fokhagyma, valamint a lime amit mellé tálaltak, szintén zseniális. A friss koriander pedig úgy olvasztotta össze az ízeket, hogy egy pillanat alatt azt éreztem, Robbin Williams mindjárt előugrik a konyhából és elkiáltja magát, hogy "jóóó reggelt Vietnáááám! ". Mindent össze vetve, függő lettem egy alkalom után. Aki még nem kóstolt ázsiai tészta levest, az szerintem itt kezdje ezt kalandot, mert akkor tutira nem éri csalódás. Fontos megjegyezni, hogy a vendégek között igen nagy számban voltak ázsiaiak, ami szintén igazolja azt, hogy feltehetően autentikus konyhával állunk szemben. Szóval kalandra fel és irány ez a remek hely!