A gasztronómiához való hozzáállásom nem mondható tipikusnak. Ezen a téren sokan kifejezetten igénytelennek is tartanak. Alább néhány adalék, amelyből kitűnik, mit tartok fontosnak ebben a témában:
20 éve azért tanultam meg rántott sajtot sütni, mert drágállottam és kicsinek találtam a vendéglői sajtadagokat.
Amikor néhány éve bezárt a kedvenc pécsi vendéglőm (a már-már kultikus, csúcsretro Csillag), megtanultam mindazt elkészíteni, amit szeretek, és amire a feleségem nem igazán kapható (rántott hús, pörkölt, gulyás, pirított és rántott gomba, tejszínes gombamártás, tepsiben sült tarják és karajok mindenféle változatban, kolbászos-szalonnás székelykáposzta és hasonló jó falatok). Tervezem a halászlé elsajátítását is apósomtól. Vasárnaponként itthon javarészt én főzök.
Azt az éttermet tartom jónak, ahol 1.) kevés pénzért 2.) jóféle étellel 3.) a kinyúlásig jóllakhatok. Eddig 3 ilyet ismerek az országban. A mérce egyszerű: ha max. 2000 Ft-ból úgy jóllakok, hogy 5-6 órán belül nem éhezek meg, akkor OK a hely. Ha nem, akkor felejtős. A körülmények nem számítanak, csak az adag és az ár. (Persze a "no go area" jellegű helyekre nem megyek be.) Ha nagyon éhes vagyok, akkor kb. egy bőséges kétszemélyes éttermi tál - azaz 6 szelet hús dupla körettel - és pár szelet kenyér az adagom.
Amitől irtózom:
- kis bögrében felszolgált leves jó drágán - hoznák inkább kondérban, de olcsón;
- nagy tányéron kis darab hús díszesen körberakva mindenféle nyers valamivel;
- ha külön kell szólni a kenyérért (fokozás: és még akkor is késve/nem hozzák, vagy keveset hoznak);
- hangzatos fantázianevű ételek, ahol nem az adagot, hanem a fantáziát és a nevet kell megfizetni;
- a vendéglői hókuszpókusz, gurméskodás, sznobizmus, megjátszott finomkodás, úrhatnámság, parvenüsködés, nüanszok és rafinériák: tehát ha választanom kellene, inkább Berda József, mint Krúdy.
- az egymáshoz túl közelre zsúfolt asztalok, amik között alig lehet eljárni;
- apró székek és asztalok - ezeket hagyjuk meg inkább az óvodáknak...
- hangos zene (néha a halk is);
- amikor a kis adagot úgy rendezik el a tányéron, hogy soknak tűnjön - ebben az bosszant, hogy vaknak/hülyének néznek;
- hosszas várakozás az ételre;
- a túl keményre sütött hasábkrumpli;
- az 1 (esetleg 2) db palacsinta - erről jut eszembe az a valóban megtörtént eset, amikor egykori kedvenc vendéglőnkbe beléptünk, a főnökasszony meglátott, és bekiabált a szakácsnak: "Megjöttek a V.-ék, sütheted a 30 palacsintát!" Ja, és 60 Ft-ért adták darabját még 2012-ben is. EZ gasztronómia. A többi humbug. Amióta bezárt, megtanultam palacsintát is sütni, a fiammal közösen egy óra alatt kisütünk 50-60 darabot négy személyre. (A feleségem csak max. 30-at hajlandó sütni egyszerre, ezért vettük át tőle ezt a feladatot.)
Éttermi filozófiám:
Ha éhes vagyok, akkor csak a jóllakás és annak költsége érdekel. Ha nem vagyok éhes, akkor nem megyek vendéglőbe. Az éttermeket így csak aszerint osztályozom, hogy megéri-e betérni avagy sem. Ha van plusz pozitív élmény - szép bútorzat, pazar kilátás, udvarias felszolgálás, regionális jelleg és még sok minden egyéb, amit mások figyelni szoktak -, az jó, de számomra nem alapszükséglet, hiánya pedig nem negatívum.
Nem érdekel, hogy egy tűzfalat bámulok evés közben, vagy a Riviéra legszebb partrészletét - mert a legkevésbé sem befolyásolja a jóllakásomat. Ebéd után majd jöhet a panoráma is - ingyen megtekintve.
Nem igénylem azt sem, hogy a pincér körülugráljon. Jöjjön mihamarabb az asztalhoz, vegye fel a rendelést és hozza ki minél előbb. Ennyi a feladata, többet nem várok el. Se mosolyt, se mesterkélt udvariaskodást, semmit. Ha esetleg a helyzet úgy hozza, beszélgetésbe is elegyedhetünk - de nem igénylem, és nem befolyásolja a helyről kialakuló véleményemet.
Nem érdekel, hogy foltos-e az abrosz. Utánam is mindig foltos, itthon is, másutt is. Irreleváns tényező.
Nem kísérletezem: bevált ételeket eszem, helyi specialitásokat csak akkor próbálok ki, ha a leírása alapján úgy gondolom, hogy belefér az általam kedvelt szűk palettába.
Az italok nem érdekelnek; alkoholt csak igen ritkán iszom, azt is csak itthon vagy vendégségben. (Kivétel: badacsonyi borozók nyaranta 1-2 alkalommal.) Az üdítők rendszerint drágák, nem érik meg. Ha amúgy olcsó a hely, egy tonicot szoktam kérni, vagy igazi csapolt szódavizet. (Rendes helyen azt is mérnek 30-40 Ft/dl áron. Vagy szódás szörpöt ugyanannyiért.) El nem tudnám képzelni, hogy pl. egy üveg borra elköltsek több ezer Ft-ot - egyszerűen nem igénylem.
Az ételek minőségét aszerint ítélem meg, hogy ízlik-e, vagy sem. Itt nálam elég széles a tűrési tartomány, nem zavar, ha valamelyik kedvencem pl. az egyik helyen zsírosabban, másutt meg szárazabban készül: ilyen apróságokon csacskaság fennakadni, hiszen ahány ház, annyi szokás. Nem várom el sznob módra, hogy egy steak pontosan középrózsaszín-halványpiros árnyalatúra legyen sütve és pontosan 67,34 Celsius-fokon tálalják, mert különben visszaküldöm. Aki ilyen szőrszálhasogató, az szerintem főzzön magának otthon.
Azért regisztráltam erre az oldalra, hogy az itt böngészgetők ebből az általam képviselt, ritkább szemszögből is tájékozódhassanak - hátha vannak még néhányan, akiknek hasonlók az elvárásai egy étteremmel szemben, mint az enyémek -, illetve jó érzés nyilvánosan is hangot adni a mások által sokszor hóbortosságként értelmezett véleményeimnek.
Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!
