Magán- és közügy

Tulajdonképpen egy család belső ügye is lenne vagy lehetne, de máshol is találunk ilyenre példákat, hogy az elesett gyerek/apa/anya emlékére emlékművet, kápolnát emeltek, aztán közszemlére, zarándokhellyé tették fájdalmukat egyesek, ez egy kicsit olyan, mint amikor ma a Facebookon hosszas, személyes vallomást tesz éppen elhalt rokonának vagy kutyájának valaki, amit az nyilvánvalóan nem olvas már, de minden ismerőse vele sírhat, hogy milyen szépen zokog és fájdalmazik a nagy nyilvánosság előtt. Ez itt egy köztér, közpark Révfülöpön, ide került ez az emlékmű is, a Révfülöpről Kővágóörsre vivő út mentére, Hát meg szabad állni, megnézni. Megtudod, hogy meghalt az első világháborúban a fiú, Van valami pietás a műben, az anya félig ül, félig fekszik, az apa a domborműről néz kifelé, mint egy kisablakon, (egyébként dr, Ottava Ignác szemorvos volt), a fiú pedig haldokol vagy már meg is halt a koporsót szimbolizáló alapzaton. Amúgy, miután az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság kétmilliós pályázati támogatásával újult meg az emlékmű, innen már korántsem csak magányügy. De menj el bátran nézd meg, és te is vond le a következtetéseket.