Jó 2012. decemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2013. szeptember 29.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Bármennyire is híve vagyok annak a jelenségkörnek, amit gasztro-forradalomként szoktak említeni, szeretem a csárdaételeket és a csárdahangulatot. A Székely Tanya Csárda Rönökön kellemes élményem volt, főleg az esztétikája miatt, bár gasztronómialag sokat nem adott. Igaz, nagyobb mellélövés sem volt. Fő gondom a hellyel az, hogy a székely gasztronómiából lényegében semmit nem mutat fel. Nézem a honlapjukat, látom, hogy a Gastland csoport tagja. Hát… hmhm. Voltam két alkalommal az M.0. melletti egységükben, á la carte-ban rendesen elvéreztek, „all you can eat” műfajban sem alkottak maradandót, de azért azt az 1200 vagy 1500 ft-t mindenképpen megéri, amit elkérnek az ételekért. A Székely Tanya Csárda jobb volt, bár azt is megjegyzem, hogy az étterem messze áll attól, hogy a bármiféle országos TOP 100-ba belekerüljön, nem tudom, miként állították össze a Népszabadság százas listáját 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban, de hogy e helynek ott nem volt mit keresnie, annyi bizonyos.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (3)
Székely Tanya Étterem & Rendezvényközpont további értékelései
Egy Szlovéniai buszos kirandulásról érkeztünk a Rönöki Székely tanya csardába, ahol nagyon szívesen fogadtak minket. A vacsora nagyon finoman volt elkészítve. Az étel ízvilága tökéletesen ízesítve. A husok nagyon puhák voltak, a köret is és a saláta is finom volt. A pincér személyzet nagyon...
Tervezett hely volt, nem ám amolyan véletlen bebotlás, egyik este Rönökön köszönt ránk a sötét, éppen előtte csodáltuk a Szent Imre templomot, meg a haranglábat, a környéket, aztán, amilyen kihalt az Őrség január elején, itt akkora nagy nyüzsgés volt, hogy ihaj! Köszönhetően annak, hogy van itt...