Vártúrák

Ma Fülek és Somoskő után Salgó várát vettük be. Hál'Istennek ezek a várak csak pár kilométerre vannak egymástól. A vicces államhatár meg olyan, hogy a somoskői vár a túloldalán felszik, a falu meg ezen az oldalon, szóval, így az országhatáron belül meghúzott kötelmek miatt az a vár nem kerülhet fel ide, de a tőle 50 méterre álló Petőfi kunyhó meg még igen. Muhaha. A várakat csak azért írom, mert csodák csodája Füleken békés, derült idő volt, Somoskőn sütött a Nap, de a tőle 3 kilométerre lévő Salgó vára körül olyan tejfehér köd volt, mintha egy kád tejfölbe merültem volna el. Ráadásul a parkolótól annyira sáros volt az út, hogy egyszerűen a járhatatlan kategória. Mintha napok óta folyamatosan esett volna az eső. Több kiló agyagos sárral a cipőnkön az erdőbe próbáltunk kerülni, az avar mégsem volt annyira csúszós, de ott meg ágas--bogas-bozótos volt. De hát kaland az élet... felmásztunk Salgóra, a parkolótól már csak 700 méter néha enyhe, néha meredek emelkedőn, néha csúsznak a sziklák, néha meg van kapaszkodó fából. Nyilván nyáron más a helyzet, de most sáros, nedves tél van. A vár meg a három említett közül a legszerényebb, valódi omladék, semmi rátelepített csicsás és micsás Hauszmann Program, csak a natúr rom maga. Van egy tornya, azért jövünk fel, hogy felmásszunk a toronyba, és aztán elég viccesen mind a négy égtáj felé ugyanazt a műsort sugározza a természet TV-csatornája, az áthatolhatatlan ködöt. De nem voltam csalódott. Bejártuk a várat, amit lehetett, Petőfi év volt, itt is van aztán mindenféle, Petőfi molinó, Petőfi kopjafa, mert hát hol nem járt Petőfi. Jó kaland volt, más családok is egymásnak adták a kilincset, szóval nem voltunk egyedül a ködben, ez is egy érdekes kirándulás marad.