Jó
2015. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2015. augusztus 17.Ajánlom a helyet másoknak is!
A szálloda szép környezetben helyezkedik el, könnyen megközelíthető. A recepción kedvesen fogadtak. A szobák tiszták, tágasak, ízlésesen berendezettek, a valóság megegyezik a képekkel. Az ágy kifejezetten kényelmes volt. Az erkély viszont koszos volt, s hiányoltam egy szárítót, ami jól jött volna a vizes törölközőknél, s fürdőruháknál.Az étterem nem túl nagy, de barátságos, a személyzet kedves, udvarias. Az első kellemetlenség mégis itt ért, mikor a pincér kedvesen figyelmeztetett, hogy vacsoránkat ne a teraszon fogyasszuk el, mert ellepték a szállodát a darazsak. Így a nagy meleg ellenére bent ültünk le, de a nyitott ajtó miatt itt sem lehetett nyugodtan enni. Talán jobb lett volna az ajtót becsukni, s elindítani a klímát. Az ételek finomak, ízletesek voltak, igaz a választék nem volt túl nagy. A medencék mérete, a víz hőfoka megfelelő volt, a napernyő viszont kevés.A kinti medence és bár körül sok volt a darázs. Megszúrták a lányomat, s még több vendéget is. A nap nagy részében a benti medencékben fürödtünk, mert az darázsmentes övezet volt. S ha már lúd, legyen kövér alapon,a bár csak fokozta bosszúságunkat. Az étterem személyzetének kedvességét, profizmusát keresve sem találtam. A limonádénak felszolgált valami minősíthetetlen, javaslom kóstolásra annak, aki készíti. Egy saláta, egy hamburger és egy sült burgonya elkészítésének ideje majd 1 óra. Mikor egy tételt vissza akartam mondani, mert férjem nem volt hajlandó ennyit várni, közölték, hogy szobára íratás esetén nem lehetséges.Tudatták továbbá, hogy mindössze egy tanuló szakácsuk van. Ez engem, mint fizető vendéget nem érdekel. Az esetleges létszámgondokat egy 4*-os szállodában a vendégnek nem szabadna érzékelnie.A darazsakkal kapcsolatban nehezményezem, hogy nem tájékoztattak, holott telefonon érdeklődtem, rendben van-e a foglalásunk.Egy szállodának ne csak a profit legyen fontos, hanem a vendég is. Szerencse, hogy nem a nagy lányom volt velünk, ő ugyan is allergiás a méhekre, darazsakra. Ettől függetlenül még visszamennék(de csak télen, mikor nincsenek darazsak és kinti bár),mert a szálloda nagyon szép, az ételek jók, a személyzet többi tagja maximálisan kedves, udvarias.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Ambient Hotel & ThermalSPA**** további értékelései
2026.10.22a párjával
Kiváló
![]()
Családdal érkeztünk, kérésünk maximálisan teljesítve lett, mert egy összenyitható szobát kértünk és kaptunk. Kisállatokkal érkeztünk és a felárért valódi szolgáltatást kaptunk, be lett készítve fekhely, tál és még jutalom falatra is gondoltak. Jó szállás fekvése, jó levegő van és közeli tavakhoz...
2026.10.12barátokkal
Jó
![]()
A szálloda minden helysége tiszta és rendezett volt, júniusban foglaltunk októberi érkezéssel, bejelentkezéskor minden tájékoztatást megkaptunk. Azomban kijeletkezéskor közölték, hogy van egy kis probléma, ugyanis véletlenül elfelejtették megterhelni a számlánkat a visszaigazolásban szereplő...
2026.09.25a párjával
Kiváló
![]()
A wellness részlege párját ritkítja! A szállodák közül az egyik legjobb! Minden megtalálható benne amit csak szeretnél. Nagyon jó a medencék nagysága, hőfoka. A szauna részleg kialakítása is egyedülálló! Vízágyas pihenő szoba, számos masszázs lehetőség, sószoba stb. Ami számomra negatív volt a...
Az Ambient Hotel & ThermalSPA**** legnépszerűbb csomagjai
Előrefizetési kedvezmény félpanzióval
91.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Senior ajánlat
93.908 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
97.146 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Két ünnep között
171.775 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Karácsony
224.415 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval (1 éjszakától)
53.970 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
189.976 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
85.272 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
88.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló reggelivel