Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

7 Éjszaka a siófoki Hotel Európában

Hotel Európa & Hungária Siófok SiófokHotel Európa & Hungária Siófok Siófok a térképen

2014. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 24.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Hotel elhelyezkedése nagyon jó, minden gyorsan megközelíthető, azonban az esti bulik hangja már kevésbé éri el, aminek mi nagyon örültünk, főleg a 2 éves gyerekünk miatt. Magas emeleten laktunk, így szinte egész Siófokot beláttuk az erkélyről. Este csodálatos a naplementében és a Balatonban gyönyörködve vacsorázni. A Hotel saját stranddal rendelkezik, aminek előnyeit nem is részletezném. A fiatal személyzet nagyon kedves, segítőkész volt. Mi lényegében szinte mindennel meg voltunk elégedve, bár azt láttuk reggelinél, hogy akik később jöttek, azoknak általában várniuk kellett az ételek utántöltésére. (mi a gyerkőc miatt korábban mentünk reggelizni, így ez nem okozott problémát) A szoba mérete két személynek megfelelő, de a kiságy behelyezése után kicsit szűkössé vált. (szerencsére az időjárás kellemes volt, így nem sokat tartózkodtunk a szobában)Javaslatként jegyezném meg, hogy a Hotel nagy területtel rendelkezik és sok gyerekes vendég fordult meg ottlétünkkor is, de csak egy kicsi elhanyagolt játszóteret találtunk. Másik észrevétel szintén a gyerekesekre gondolva: a gyerekmedence (mert az is van!) vize igen hideg volt, még a Balaton vizénél is hidegebb.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Hotel Európa & Hungária Siófok további értékelései

2025.07.26családjával
Kiváló
Kevés parkoló,de megoldható. Kicsi lift,de legalább van. Segítőkész személyzet,tiszta,rendezett,felszerelt. Csodálatos panoráma,erkéllyek. Klíma nincs minden szobába,de választható,olyan,ahol van. Csendes,ahoz képes,hogy központba van. Minden közel,a bazár,a fizetős...
2024.08.27a párjával
Kiváló
Idén visszatérő vendégek voltunk. Tavaly a retrósabb és olcsóbb Hungária épületben voltunk. Mivel november környékén kaptunk megfizethető ajánlatot a felújított Európa épületbe, így azt választottuk. SZÉp kártyával lehetett fizetni, ezért klímás, 12.em.-i, panorámás, Balatonra nyíló szobát...
2023.09.28barátokkal
Kiváló
Nagyon szeretem ezt a szállodát, mert közel van a vasútállomáshoz, a közérthez, a Plázshoz, a kikötőhöz, a központhoz, stb. Közvetlen Balatonparti szálloda, nagyon szép a strandja, van kültéri medence is, bár én azt még nem próbáltam, hogy milyen meleg a vize azt nem tudom és vannak ingyenes...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Villa 55 & Pool Siófok - Napi árak önellátással
Villa 55 & Pool Siófok
500.000 Ft / 6 fő / 5 éjtől ellátás nélkül
CE Plaza Hotel Siófok - Négycsillagos wellness élmények teljes ellátással
CE Plaza Hotel Siófok
84.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred - Félpénzes ajánlat hajókázással a Balatonon
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred
66.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval