Gyenge
2015. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. július 27.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A szálloda építészeti szempontbol nem igazán sorolható az impozáns épületek közzé. Elhelyezkedése irigylésre méltó, közvetlenül a Balaton partján fekszik. A személyzet hozzáállása már megkérdőjelezhető. A megérkezésemet követő második percben tudtam, hogy többet ide nem tervezek kirándulást. Ha tudom, hogy van szabad szállás a környéken, akkor gondolkodás nélkül lemondom, még a foglalást is. A recepciós durván és sértően beszélt velünk. Több alkalommal kérdőrevont párbeszédünk során. Közölte, hogy neki is melege van és "ő" is nagyon fáradt. Tájékoztattam, hogy ennek ellenére azért mégis csak MI lennénk a vendégek. Nem hatotta meg, egyre lekezelőbbé vált, miközben magánbeszélgetést folytatott telefonján. Az adminisztrációt követően 13.58 órakor tájékoztatott, hogy a szoba 14.00 órától áll rendelkezésünkre, addig várakozzunk, sétálgassunk. Kettő perc miatt szószerint elküldött a pulttól. Ennek ellenére a szobát 15.00 órát követően vehettük át. Addig a forró aulában várakoztunk. A világítótestekről pókhálók lógtak. A bárpult fölött pókok hada pihent. Nekik is melegük volt. Nekünk meg elegünk. Fizettünk a napernyőért, fizettünk a parkolásért, még kauciót is kértek. A pihenésre vágyóknak, igényeseknek nem ajánlom ezt a szállodát. A szobában rekkenő hőség fogadott, ósdi butorok sorakoztak, a zaj elviselhetetlen volt éjszakánként. Szóval nem sikerült pihennünk. A lifteket már nem is említem. A profitorientáltság látványos és érezhető volt, a beruházás elmaradt. Az volt az érzésem, hogy ennek a szállodának nincs tulajdonosa.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Hotel Európa & Hungária Siófok további értékelései
2023.09.28barátokkal
Kiváló
Nagyon szeretem ezt a szállodát, mert közel van a vasútállomáshoz, a közérthez, a Plázshoz, a kikötőhöz, a központhoz, stb. Közvetlen Balatonparti szálloda, nagyon szép a strandja, van kültéri medence is, bár én azt még nem próbáltam, hogy milyen meleg a vize azt nem tudom és vannak ingyenes...
2023.09.23a párjával
Jó
Nagyon jó helyen van, saját partszakasszal. Mi a Hungária hotelrészben voltunk. Kicsit retriever, de a célnak megfelelő. Mivel Szép kártyával fizettünk, így gyakorlatilag ingyen volt. Az ellátásunk félpanziós volt, tökéletes választás volt. Reggelire és vacsorára is bőséges kínálat volt. Az...
2022.07.15a párjával
Kiváló
Az elhelyezkedés jó,kivéve hogy éjszaka nem sokat lehet aludni a kinti zajtól. A szoba tisztaságával a személyzettel és a bőséges reggelivel maximálisan meg vagyok elégedve.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Napi árak önellátással
2024.09.20-ig
60.000 Ft / 6 fő / éj-től ellátás nélkül
Kedvezményes ajánlat
05.31-09.08.
85.500 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Balatoni családi vakáció
06.02-09.01.
42.900 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval