Gyenge
2015. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2015. augusztus 14.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Aki pihenésre vágyik, semmiképpen se válassza ezt a hotelt! Maga a retro stílus engem nem zavart, de a higiénia és a légkondicionáló hiánya már annál inkább. Felháborító, hogy a 21. században létezik olyan háromcsillagos hotel, amelyben sem ventilátor, sem légkondi, sem redőny nem hűsíti a szobát. Ha a háromból legalább egy lenne, már könnyebb lenne. Ebben a hotelben a vendégek lekezelése a jellemző. Szegény recepciósok amit kapnak a csalódott vendégektől nap mint nap, nem meglepő, hogy néha már elegük van, és durvábban szólnak vissza.
Mi éppen akkor mentünk egy hétre, amikor kint árnyékban 38 fok volt. A 11. emeleten kaptunk szobát, ami a nyugati oldalra nézett. Egy szaunába érkeztünk. Egész éjjel nem tudtunk aludni, folyt rólunk a víz, és kint buli volt hajnalig. Az erkélyt hiába zártuk be, nem hangszigeteltek az ablakok, ráadásul akkor a meleg miatt úgy éreztük, megfulladunk. Másnap kértem a recepción, rakjanak át minket a keleti oldalra, mert egy hetet itt nem fogunk kibírni, teljesen kimerültünk már az első éjszaka után, a kevés alvás miatt ingerültek voltunk. Szerencsére éppen aznap sokan mentek haza, így kaptunk a túloldalon szobát, ami egy fokkal jobban volt a klímát tekintve. A higiénia, a pókokkal teli mocskos szobákról inkább nem írok, töltöttem fel képet, mindent elmond.
Téved, aki úgy utazik oda, hogy nem számít a szoba, úgyis a parton lesz. De ha éjszakánként nem tud aludni a nagy melegtől, és a kimerültség jelei mutatkoznak, másképpen vélekedik majd. Legalább ventilátor lenne, vagy redőny, ha már a légkondira sajnálják a pénzt. De nincs. És nem érdekli őket, hogy az emberek elégedetlenek, mert a következő nyáron sok naiv vendég ezt választja, tehát a bevétel minden esetben megvan, a többit meg lesz....k. [moderálva - a szerk.]
Pozitívum a Balaton közelsége és a csodálatos panoráma. Ha ezt a hotelt minimálisan felturbóznák, a legnépszerűbb lenne Siófokon, mert ilyen panorámával egyik szálloda sem büszkélkedhet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet: Tisztaság: Ár / érték arány: Kényelem: Szolgáltatások: Étkezés: Elhelyezkedés: Hotel Európa & Hungária Siófok további értékelései
2023.09.28barátokkal
Kiváló
Nagyon szeretem ezt a szállodát, mert közel van a vasútállomáshoz, a közérthez, a Plázshoz, a kikötőhöz, a központhoz, stb. Közvetlen Balatonparti szálloda, nagyon szép a strandja, van kültéri medence is, bár én azt még nem próbáltam, hogy milyen meleg a vize azt nem tudom és vannak ingyenes...
2023.09.23a párjával
Jó
Nagyon jó helyen van, saját partszakasszal. Mi a Hungária hotelrészben voltunk. Kicsit retriever, de a célnak megfelelő. Mivel Szép kártyával fizettünk, így gyakorlatilag ingyen volt. Az ellátásunk félpanziós volt, tökéletes választás volt. Reggelire és vacsorára is bőséges kínálat volt. Az...
2022.07.15a párjával
Kiváló
Az elhelyezkedés jó,kivéve hogy éjszaka nem sokat lehet aludni a kinti zajtól. A szoba tisztaságával a személyzettel és a bőséges reggelivel maximálisan meg vagyok elégedve.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Napi árak önellátással
2024.09.20-ig
60.000 Ft / 6 fő / éj-től ellátás nélkül
Kedvezményes ajánlat
05.31-09.08.
85.500 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Balatoni családi vakáció
06.02-09.01.
42.900 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval