A Tastevinot idén sem hagytam ki. A hely továbbra is remek, meg is adom neki ismét a maximális pontszámot, azt azért nem tudom elhallgatni, hogy a felszolgáló kis hölgy vagy értetlen volt, vagy direkt kekeckedett, de nem akarta/tudta felfogni, hogy én értékelem, hogy náluk baráti az árképzés.
Magyaráztam, hogy a legtöbb helyen nem úgy számolják a deci bort, hogy elosztják a palackárból képzett literárat tízfelé, hanem úgy, mintha egy üvegben 3 vagy 5 deci lenne csak. Kötötte az ebet karóhoz, hogy az nem úgy van, mert mindenütt így számolnak. Nem tudom mekkora a terepismerete, jómagam harminc éve több helyen járok, mint ahány nap van az évben, több, mint tíz éve több, mint ezer helyet látogatok le évente, vélhetően nagyobb a rátekintésem. Eleve nem szerencsés éles vitába keveredni a vendéggel, de ha épp dicsér és épp egyáltalán nincs igazunk, akkor egyesen szarvashiba. Ezúttal a Sabar Kéknyelűt kóstoltam. Amúgy barátságban váltunk el az okoskodó hölggyel, de teljesítményére csak nagyon nagy jóindulattal tudok adni három pontot. Maga a hely továbbra is csillagos ötös, itt minden a minőségről szól, beleértve a poharakat is, a dizájnt, s a borválasztékot.
Visszanéztem, hogy ezt a remek helyet csak én értékeltem eddig, most még gyarapítom ezeket az értékeléseket egy újabbal. Merthogy idén márciusban megejtett soproni gasztrotúrám alkalmával is útba ejtettem ezt a pazar helyet, a kiszolgálás továbbra is kifogástalan, a beltér nem sokat változott négy év alatt, a kínálat sem, az továbbra is kiemelkedő.
Most néztem, hogy a Zachar Chardonnayt 2019-ben is megrendeltem, csak akkor a 2017-es, most meg a 2020-as évjáratot. Ismét remek élmény volt a hely, remélem a következő látogatásig nem telik el megint ennyi idő.
A Tastevino kiváló élményem volt két esztendővel ezelőtt, akkor anyámmal gasztroturnéztam e gyönyörű városban, most öcsémmel. Új helyeket kerestem alapból, de a Tastevinot újra megnéztük, mert itt kiváló borokat lehet kóstolni. Ami a múltkor elmaradt, mivel volánnál ültem. Velünk tartott egyik vendéglátónk is.
Kitűnő borokat kóstoltunk, többek között Luka Enikőtől, Weiningertől, Ráspitól, a Zachár pincétől és a Tóth és fiai családi pincétől (Somló). Ittunk ezen kívül Arran whiskeyt, amit tokaji hordókban érlelnek. A hely hangulatát a rengeteg bor adja, a kiszolgálás kiváló. Pazar élmény volt ezúttal is.
A Taste Vino Sopron központjában egy színvonalas borozó-borszaküzlet. A tulajdonos kommunikatív, kedves, a választék impozáns. A borok mellé adnak étkeket is. Sajnos nem volt már étvágyunk, mert több helyen sikerült hatékonyan elverjük, így aztán egy csokoládét vettünk, Luka Enikő kiváló soproni borász hölgy kékfrankosával készült Harrer csokoládét.
Nem volt olcsó. A csomagoláson az szerepel, hogy 60 gramm, 1600 ft. De hát a kézműves csokoládék mindenütt drágák, ha nem is ennyire. Jó lenne egyszer beülni ide borozni, ami ezúttal azért maradt el, mert épp volánnál ültem társam, pedig nem kívánt több alkoholt.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.