Kiváló
2014. decemberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. december 31.Ajánlom a helyet másoknak is!
5 fős családunkkal ismét ellátogattunk a Hotel Kapitányba, ezúttal a téli szünet 4 napját töltöttük itt. Nagy örömünkre első éjjel leesett a hó is, így igazi téli hangulatban tölthettük el az időt.
A legutóbbi alkalomhoz képest még jobb szobát sikerült kapnunk, az eddigi (nagy)családos szállásainkat figyelembe véve az egyik legjobb szobában laktunk. A tágas előtérből nyílt a káddal, bidével felszerelt fürdőszoba, majd a mi szobánk franciaággyal, TV-vel, szekrénnyel, s ezt követően a tágas nappali, ahol 2 db egyszemélyes ágy, egy pótágy, egy 4 személyes kör asztal, még egy szerkrény TV-vel és egy kihúzható kanapé kaptak helyet, azaz akár még 6 főnek is igen kényelmes elhelyezést nyújt.
A nappaliból nyílt a terasz, ahonnan pomás kilátás nyílik a sümegi várra.
A konnektorok biztonságba helyezéséhez a Recepción kaptunk vakdugókat. Nemcsak mi, hanem a gyerekek is kaptak fürdőköpenyt, ez is pozitívum volt, általában ilyen kis méretben nem szokott lenni (másik pozitív kivétel a gárdonyi Nautis volt).
Minden nap jöttek takarítani, annyi törölközőt kaptunk, amit nem is bírtunk elhasználni. A fürdőben volt bekészítve mini tusfürdő (2 db), bár a fali adagolóban is mindig volt feltöltve.
Félpanziós ellátást kértünk, a reggeli és a vacsora is svédasztalos volt. Elég nagy tömeg volt, tekintettel az ünnepekre, de mégis minden gördülékenyen zajlott. Az ételek ízétől annyira nem voltam elájulva, de változatos volt, mindenki talált valami érdekeset. Itt is megjegyzendő, hogy gondolnak, figyelnek a gyerekekre itt is: pl. volt palacsinta, tejbegríz (minden reggel), gyümölcs reggel+este, paradicsomos tészta, zöldborsó főzelék.
A wellness 2 szintes, 7-20 óra között van nyitva; a fenti szinten van a gyerekmedence, melyben egy csúszda is található, a gyerekek nagy örömére. 2. napon a víz (vagy a wellness levegője is?) túlságosan hideg volt, én konkrétan fáztam, de a gyerekek szája is lilult, első alkalommal ezt nem tapasztaltuk. A pezsgőfürdő viszont meleg volt, de abban nagyon sokan tömörültek. Itt is probléma, hogy kevés az ágy, persze sokszor ez a vendégek miatt van így, nem is használják, de mégis leterítenek/lefoglalnak 2-3 ágyat.
Egyik reggel korán keltem, így le tudtam menni a "felnőttes" welnness részbe is, a 4 szaunából 2-t próbáltam ki (finn, ill. ligh 40-50 fokos) és a gőzt is. Nagyon jó volt mindhárom, és reggel még alig vannak vendégek. A lenti úszómedence is nagyon kellemes, de erre is igaz, csak akkor élvezhető, ha nincsenek sokan.
Lenn van egy játszószoba, de inkább a kisebb (1-2 éves) gyerekeknek való. 3. este volt borkóstoló, illetve délelőtt házi ételkóstoló (sajt, kolbász, sonka).
Első este, szombaton vettünk részt a lovas bemutatón, majd a középkori vacsorán, amelyet a szálloda melletti külön teremben tartanak. Mindkettő nagyon színvonalas volt. Az óriási tömeg miatt a főételre (libacomb) elég sokat kellett várni.
Összességében pozitív élmény volt, ajánlom, és biztosan visszatérünk még!
Check out 11 óra, nekünk mindig necces. Árban a 4 nap 160ezer Ft, azért egy kicsit húzós.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Kapitány Superior Wellness további értékelései
2026.09.21egyedül
Kiváló
![]()
Gyönyörű környezetben lehetőség van a környéken kirándulni. A szálloda kényelmes modern, ugyanakkor évszázadok történelme lengi körül. A személyzet kedves,jól képzett-segítőkész. A fakultatív programokat ajánlani tudom. Konyha-gasztronómia minőségi ételek választékban,akár orvosi diétába...
2026.09.16családjával
Átlagos
![]()
Nagyon sok értékelés alapján választottuk ki a szállodát. Nekünk csalódás volt. Az egyetlen pozitív a kilátás a várra. A wellness részleg a 2. emeletről,zegzugos sötét folyosókon, szintkülönbségekkel közelíthető meg. A szőnyeg a szobában koszos,foltos. Az ablaküveg tele volt kéznyomokkal, a...
2026.09.15barátokkal
Kiváló
![]()
Udvarias, kedves , mosolygós személyzet. A gasztronómia a saját gazdaság termékeivel, bőséges kínálattal külön élmény volt. A lovagi torna lélegzetelállító mutatványokkal, profi lovasokkal igazi látványosság volt. A wellness részleg kellemes, nem zsúfolt, patyolat tiszta minden, a mozaikokkal...
A Hotel Kapitány Superior Wellness legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes pihenés
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Őszi szünet
159.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Év végi kikapcsolódás
171.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Szilveszter
420.000 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
85.540 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
107.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Karos Spa Zalakaros
103.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval