Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Jó hely, csak türelem kell hozzá

Premier Restaurant & Cafe SzarvasPremier Restaurant & Cafe Szarvas a térképen

Kiváló 2018. szeptemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2018. szeptember 17.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nyolc fős baráti társasággal érkeztünk, foglalásunk nem volt, de akadt hely a teraszon. Felszolgálónk hamar érkezett, kiadta az étlapokat, felvette az italrendelésünket, majd kb. negyed órára kint hagyott minket a napon... Szóval, nehezen indult, na :) Azt azért láttam, hogy dolgozott keményen, csak közben bejött egy 14 fős társulat is. A megrendelt étkek is nehezen akartak jönni. A társaságban csak én kértem levest, amit simán kihozhatott volna előbb is, de vagy elfelejtkezett róla, vagy úgy gondolta, hogy úgy is jó lesz, mert akkor kaptam meg, amikor a többiek az ő ételüket. Úgyhogy kicsit kapkodva ettem a levest...De nem idegeskedtem, ráértem. Persze, aki siet, az nem biztos, hogy nyugodtan várt volna annyit, mint mi. De mindegy. Az ételek nagyon, nagyon jól készültek, a fácánleves is isteni volt, elnevezéséhez híven gazdag volt. Kétszemélyes tálat rendeltünk a feleségemmel, nálam hibátlan volt. A sütemények fogyasztása során csak az elégedett cuppantásokat, sóhajokat lehetett hallani :) Felszolgálónk sallangmentesen, határozottan, és kellő udvariassággal tette a dolgát, laikusként azt gondolom, hogy jó szakembert fogtunk ki. Ha legközelebb Szarvason járok - és nem sietek :) - újra itt fogok étkezni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

Premier Restaurant & Cafe további értékelései

2024.04.11családjával
Kiváló
Városnézés után szerettünk volna ebédelni a családdal Szarvason (a március 15-i hétvégén), nem gondoltuk volna, hogy asztalt kellett volna foglalnunk, ugyanis a Premier előtt 3 másik étteremből küldtek el minket szabad asztal hiányában. Összességében jól jártunk, ugyanis nagyon tetszett az...
2021.09.26a párjával
Kiváló
Többször jártunk már Békésszentandráson és mindig innen rendelünk. Nagyon finom ételek nagyon frissen kiszállítva. Láttuk az éttermet is nagyon szép hangulatos. Gratulálunk csak így tovább. Ma a születésnapomra rendeltünk. Ismét nagyon jó volt.
Népszerű szállások a környéken
Lelkesház Szarvas - Napi árak
Napi árak
2024.10.02-ig
Lelkesház Szarvas
18.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Hotel Kumánia Kisújszállás - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.12.23-ig
Hotel Kumánia Kisújszállás
53.800 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Garden Hotel Szolnok - Relax ajánlat
Relax ajánlat
2024.12.23-ig
Garden Hotel Szolnok
142.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval