Lehetne sokkal jobb

Szarvason belül legutóbb, idén áprilisban a Premier éttermet vettük célba, ahol pár éve békésszentandrási nyaralásunk búcsúvacsoráját fogyasztottuk el, emlékezetem szerint akkor nem szerepelt még pacal a választékban.
A beltérben ültünk le, ahol rádió szólt, ami nagyon zavaró, el lehetne már ezt felejteni manapság, amikor különböző stílusokban kitűnő zenei egyvelegek érthetők el a Youtube-on vagy a Spotify-on. Mellette még tévé is ment némán, hogy ennek mi értelme, nem tudni. Az asztalon nem túl jól sikerült művirág, mely minduntalan feldől. Mint látható, lehetne javítani a hangulati elemeken.
Ami az ételválasztékot illeti, ez a hely is a Kárpát medence igencsak divatos irányzatát követi, a helyi fogások mellett beveszik a választékba a pizzákat és pasta-kat. A honlap 33 olasz pizzát ígér, ami eleve gyanúsan sok, végigfutva a választékot meg is leljük a csirkemellet, az ananászt, a kukoricát és a gyroshúst feltétként, amitől az olaszok joggal kapnak sikítófrászt.
Mi egy sztrapacskát, meg focacciat kértünk a pacal mellé. Utóbbit biztos, ami biztos alapon. Pizzakenyér stílusban készült, nem volt igazán meggyőző, jobb állagú produkciókhoz szoktunk ebben a műfajban. Fokhagymás olívaolajat az étlap ígéretével szemben nem kaptunk hozzá, érkezett viszont kérésre nyers fokhagyma, valamint nem kiugró fűszeres és szinte csípősségmentes chilisolaj, de ez is jobb, mint semmi. Ételeinkre több, mint fél órát kellett várni, miközben ezek gyorsan elkészülő fogások s az étteremben alig ült valaki rajtunk kívül.
A sztrapacska élvezetesnek bizonyult, hozta azt, amig ígér, ellentétben a pacallal, mely ugyan színre, ízre, állagra meggyőző volt, csakhogy az étlap csülkös pacalt ígért, viszont egy fia csülökdarab nem sok, annyit sem találtunk benne. Akadt viszont néhány körömből származó csontocska, ízlés dolga, hogy ez zavar-e valakit vagy sem, engem biztos nem, de az inkább, hogy csülkös helyett körmös pacalt kaptunk. Amit éppúgy szeretünk, de nem arra voltunk rákészülve, másrészt pedig a csülök drágább, mint a köröm, úgyhogy ez bizony az identitás-kérdések egyik alesete.
Amikor jeleztem a problémát a felszolgálónak, akkor az volt a válasza, hogy de finom volt? Ennél rosszabb reakció nehezen elképzelhető. Jeleztem az ifjú, s minden bizonnyal még rutintalan hölgynek, hogy teljességgel irreleváns, ilyen esetben, hogy ízlett vagy nem, a minimum az, hogy elismeri a hibát és elnézést kér.
Egyébként nem ez volt az egyetlen baki.
Kovászos kenyeret kértem, egyszerű fehér kenyeret kaptam. Amikor ezt jeleztem, cserélték egy kovászosnak mondható, de amúgy igencsak gyenge kenyérre, melynek textúrája nyomába sem ért az ország számos pontján hozzáférhető, jól sikerült kovászos kenyerek szintjének.
Semmi kifogásom az ellen, hogy egy kosárka korrekt kovászos kenyérre felszámoljanak akár ezer forintot, de hogy ennek a kenyérnek szelete nem ért meg kettőszázat, az biztos.
S akkor nem szóltam arról, hogy szerettünk volna ecetes almapaprikát rendelni a pacal mellé, de az csak az étlapon szerepelt, a gyakorlatban kifogyott.
Szóval volt itt nem egy kisebb-nagyobb döccenő, leginkább a felszolgáló inadekvát reakciója zavart minket. Három pont.