Kiváló 2018. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. október 22.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Voltunk Szászvár-on a Vadrózsa vendéglőben, annyira szép volt, és úgy megvagyok elégedve, hogy az csak na. [moderálva - a szerk.] Kiss György híres szobrászunk egykori házában. Csodálatos környezetben, előzékeny és kedves kiszolgálásban volt részünk, Koppány unokám is barátra talált, a vendéglősék fia Imike személyében, aki szintén öt éves, Valamint Viktor a hal személyében, aki a gyönyörű és hatalmas akváriumban tartózkodott, bár tuti szívesebben játszott volna a két fiúcskával. Igazából ezért írok most, hiszen Viktor a sárga dísz sügér kis narancs beütéssel, olyatt tett amit én még életemben nem láttam: Határozott tettekkel és arckifejezésekkel, kommunikált a gyerekekkel, és jó sokáig olyan kedvesen játszottak. Csak azt sajnálom, hogy nem videóztam le. Számomra hihetetlen, hogy egy dísz hal így játszik és kommunikál, és nem csak a gyermekekkel. Szóval nagyon jól éreztük magunkat, nagyon finom ételek és kedves emberek között + Viktor.
Egy családi vacsorán vettünk részt. A két felszolgáló, mosolyogva vette fel a rendelést, és hozta ki azt. Ha egy pohár kiürült, azonnal megkérdezték hogy hozhatnak e újat. Az étel nagyon finom volt, bár a köret kicsit kihűlt, mire kihozták, de 8-9 vegyestálnál, ez érthető. Összességében meg...
Csodaszép helyen, ötletesen kialakított belső és külső rész.Pont ezért is próbálkoztam idén enni, inni, megpihenni utam során ezen a helyen. Meglepetésemre, nem szolgáltak ki minket, mert állítólag zárva voltak. Nem értettem, hogy akkor miért vannak a teraszra kirakva a székek és az asztalok,...
Mindenben megfelelt egy igazi házias ízekkel szolgáló, barátságos személyzettel rendelkező, hangulatos étterem feltételeinek. A belső pincerész különleges környezete szépen terítve várt bennünket. Az italt azonnal hidegen, az ételt rövid időn belül, szépen tálalva, megfelelő adagokban kaptuk....