Napom meg a hozzáadott érték

Százhalombattán van egy halászcsárda a Dunaparton, volt már hozzá szerencsém, feltétlenül hozzá szerettem volna adni a tapasztalatokhoz a másikat is, a város belsejében található Harcsa csárdát. Lássuk a konkurenciát! Csárda becserkész, parkoló csak tűző napon, de hát áldozatot is kell hozni a jó ebédért. Kevés vendég, két asztalnál ülnek a teraszon. Én inkább bent, mint a kinti pokolban. A baj igazán az volt, hogy ilyen dühöngő kánikulában az ember nem eszik nehéz, forró vagy csípős ételeket, ha csak egy csepp esze van. Viszont idejövök egy halászcsárdába és nem kóstolom meg a halászlét, akkor hiába éltem, le is húzhatom magam a mellékhelyiségben. Szóval, megegyezünk a rendkívül szimpatikus felszolgálóval, hogy de azért kóstolót azt mégis szeretnék enni. Van kicsi? Megoldjuk, minden megoldható. De nem lehet a kicsi vegyes, üzenték a konyhából, csak harcsa. Ez döfi! Legyen! És így is lett. Fantasztikusan gondosan felvezetett előkészített aztalon, volt csípős paprikakrém, külön pirospaprikák, a halászlé meg igazán meg volt főzve, analizáltam, de valami agyagíz is előjött a végén a tizedik komponensnek, de azt a szokatlan cserépedénynek tulajdonítottam. Buzgón kanalazgattam azért az alját is. Izzadás ide vagy oda. Mondom, áldozatot kell hozni valamiért. Majd valami könnyűt szerettem volna. Megbeszéltük a grillezett harcsaszeleteket, zöldsalátával És amikor jött, ez a drága ember hozta hozzá a halkést (!!) is, meg a legalább ötféle ízestő kiegészítőt, a citromostól a gránátalmán keresztül az olíváig. Hát akkor most erre mit is adhatnánk? De mit is? Közben még kommunikált is szívesen, tippeket adott Százhalombattához, a házban mindenki szívélyes volt, a lány is segítőkész és mindig mosolygott, a berendezés amolyan mindenféle csárdafíling, fura egy lakótelep közelségében, de nagy, zöld tér van az étterem körül, szépen parkosítva, karban tartva. Részemről jó szívvel ötös!