Jó 2018. áprilisban, családjával járt ittÉrtékelt: 2018. május 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nagyon hangulatos kis étterem, sajnos a kinti nagy szél miatt be kellett hogy üljünk, de nem bántuk meg.Figyelmes pincérek, (igaz, alig volt vendég) ízletes és bőséges adagok. Én egy kétszemélyes tálat kértem de nem bírtam megenni, pedig igencsak éhes voltam. Felajánlották az elcsomagolás lehetőségét, amit elfogadtam. A rövidital nem vizezett, mint máshol sajnos még mindig divat. Tiszta, kultúrált hely szerintem.
Szeged tradicionális halétterme a Kiskőrössy Halászcsárda, amely a belvárostól északra, a település szélén,a Felső-Tisza-parton található. A belvárosból majdnem egy órányi gyaloglással érhető el, persze gyorsabb és praktikusabb autóval vagy tömegközlekedéssel, de akár a vízen keresztül hajóval és...
A tegnap öt év után ismét betértünk egy jóbarátommal a Kiskőrössybe, ő akart egy jó halászlét enni, én meg úgy gondoltam, hogy eszem egy adag haltepertőt a sör mellé. Végül kiderült, hogy a három kimagasló előételt immár vegyesen is tálalják, összevonva, haltepertőt, rántott haltejet és pankó...
Évtizedek óta, évente több alkalommal jártunk családdal, barátokkal a halászcsárdába... Az elmúlt két három évben csak egyszer egyszer.... bár semmi oka nem volt, hogy többször is mehettünk volna....Mindig nagy várakozással mentünk az ikonnak számító vendéglátóhelyre...Tudtuk, hogy mindig a...