Kiváló 2014. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. július 22.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hangulatos helyen, a Tisza árterében található, egy kikötő is tartozik hozzá. Mivel ártér, néha előfordul, hogy tavasszal elönti a víz, a legutóbbi nagy árvíz, a 2006-os vízszintjét is megjelölték a falon. Az étteremben belső terem, nyitott rész, és nádtetővel fedett, szellős részek is vannak, ahol el lehet fogyasztani az ételt, italt. A halászlét és a halételeket, roston, és rántva nagyon ajánlom, nagyon finomak, már többedik alkalommal sem csalódtunk.
A tegnap öt év után ismét betértünk egy jóbarátommal a Kiskőrössybe, ő akart egy jó halászlét enni, én meg úgy gondoltam, hogy eszem egy adag haltepertőt a sör mellé. Végül kiderült, hogy a három kimagasló előételt immár vegyesen is tálalják, összevonva, haltepertőt, rántott haltejet és pankó...
Évtizedek óta, évente több alkalommal jártunk családdal, barátokkal a halászcsárdába... Az elmúlt két három évben csak egyszer egyszer.... bár semmi oka nem volt, hogy többször is mehettünk volna....Mindig nagy várakozással mentünk az ikonnak számító vendéglátóhelyre...Tudtuk, hogy mindig a...
Csoporttal, időpontra érkeztünk, az ételek, italok is előre meg voltak rendelve. Ennek ellenére az italkiszolgásás (nagyrészt sör) kissé lassan ment, később az ételeknél ez már gördólékenyen ment. Az is lehet, hogy csak mi voltunk türelmetlenek, mert az építkezések miatt nem lehetett busszal...