Kiváló
2014. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2014. július 31.Ajánlom a helyet másoknak is!
Szegedet is elérte a kézműves sörláz. A Maláta hangulatát az Élesztőével tudnám rokonítani, annyi különbséggel, hogy egyelőre beltér nincs, a hely egy udvarban működik, a zene sokkal jobb, mint az Élesztőben, s előbbinek nincs romkocsmás jellege. Nagy viszont a nyüzsgés, a pultban annyian dolgoznak, ahányan elférnek, mégis sorba kell állni, de végső soron ki bánja, ha jobbnál jobb söröket ihatunk. A választék fekete táblán krétával felírva. Tartanak Szentpéteri borokat is, amit értékeltünk.
Ittunk Guri Pilst, Kaltenecker Primavera-t és Suzuki IPL-t, Vertigot, Bakancslista II-t Róth Zoltántól és üveges Credot. Mivel már több helyen is ettünk, a konyhát nem próbáltuk ki, csak perecet vettünk, viszont kifejezetten bíztató mind a választék, mind a látványkonyha (faszénparázs, valódi rost, nem „rostlap”), mind a feltálalt ételek. Így bátorkodtam e téren is felbecsülni a helyet és adni neki négy szívet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (19)
Még több kép (9 db)
Maláta Kézműves Sör- & Grillkert további értékelései
2025.08.15barátokkal
Kiváló
![]()
Nyolc éve nem írtam a Malátáról, pedig azóta évente jellemzően többször is betérek. Jó, hogy hétvégén éjjel 1kor zár, volt már olyan, hogy éjfélkor érkeztem a városba, nagyon meg akartam inni egy rendes sört, a Craft már bezárt, de szerencsére a Maláta még nyitva tartott. Legutóbbi...
2017.05.18barátokkal
Kiváló
![]()
A Maláta sörözőről úgy nézem, hogy három éve írtam, a hely azóta jelentősen fejlődött, egyike országos szinten a legjobbaknak. Évente többször is megfordulunk ezen a helyen, mert itt minden rendben van, az árakat is beleértve. A legutóbbi értékelésem óta megnyitották a belső termeket is, azok...
2016.12.28a párjával
Kiváló
![]()
Helyiek ajánlására kerestük fel a helyet. A táblán található a sörválaszték, kérésünkre elmondták melyikre mi jellemző. Jó lett volna itallapon az asztalunknál megtekinteni. Többféle sört kóstoltunk mind finom volt, de a meggysör igazán finom nedű, nagyon gyümölcsös. A forralt bor is nagyon...
Népszerű szállások a környéken
27.900 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
95.482 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
107.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval