Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nyilván

REÖK Kézműves Cukrászda SzegedREÖK Kézműves Cukrászda Szeged a térképen

Kiváló 2021. októberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2021. október 11.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ha már a szecessziós csodában, a Reök Palotában jársz, adja magát, hogy az épületben lévő cukrászdába is betérj. Nyolc ember, két asztalt közelebb tolva a legpazarabb választékból válogathat, egy meseszép környezetben. Ez már önmagában nagyon felviszi ötösre az értéket, ezt a szép kerek számot viszont barázdálja a személyzet pár apróbb megnyilvánulása. Az a sötéthajú lány, akinek ki van borotválva a fél feje oldalt, olyan grimaszokkal adta tudtunkra néha, hogy nagyon unja a pályát, türelme nincs már és elege van a vendégek szerencsétlenkedéseiből, ami szembetűnő volt. Olykor, ha kihozott valami és behajolt lehelyezni az asztalra, produkált egy erős műmosolyt, ami tizedmásodperc alatt le tudott olvadni az arcáról, amit elkezdte elfordítani a fejét. És úgy éreztem, ez jelez nekünk, jöttment idegeneknek, hogy voltunk már itt eleget, talán nem kéne itt lopni a napot, Egyik társunk pl, fizetni szeretett volna a végén, többször intett, szólt, majd kiáltott is, és mérgesen mondta már hangosan, hogy nem ott kéne mindenkinek a pultnál trécselni, a vendégre is figyelni kellene... A sütemények viszont nagyon finomak voltak, mind meg voltunk elégedve, A nők szerint a WC osztályon felüli, fiúszemmel is nagyon tiszta, gondozott, kifogástalan. Szóval, majdnem minden csupa jó itt. De csak majdnem.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (12)
REÖK Kézműves Cukrászda Szeged - Külső képREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - BelsőREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - BelsőREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - Étel/italREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - Étel/italREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - Étel/italREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - BelsőREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - BelsőREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - BelsőREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - BelsőREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - BelsőREÖK Kézműves Cukrászda Szeged - Külső kép

REÖK Kézműves Cukrászda további értékelései

2022.05.13barátokkal
Kiváló
A Reök beltere megnyerő, a terasz is kellemes, a kiszolgálás kedves, az árak reálisak. A sütemények átlag felettiek, kóstoltunk négyen négyfélét, egyikre sem érkezett panasz. Társaim megengedték, hogy megkóstoljam az övéket is, egytől egyig kiváló sütik voltak. Bármikor örömmel visszamennék.
2020.08.23gyerekekkel
Kiváló
Szeged ikonikus helyszínén, a Reök palotában kapott helyet a cukrászda, amely megőrizte albumokba illő szecessziós homlokzatát, belül pedig valamelyest letisztult, ám eklektikus enteriőr jellemzi. Mi a fagylaltkínálatot teszteltük, főként a különlegességek tekintetében: a tökmagos málna, a...
Népszerű szállások a környéken
Tisza Hotel Szeged - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2025.01.02-ig
Tisza Hotel Szeged
24.390 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat
2 éjszakás ajánlat
2024.12.21-ig
Hotel Elixír Mórahalom
76.480 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Kedvezményes ár félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
95.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval