Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

353-as szoba!

Hunguest Szeged (korábbi Forrás) SzegedHunguest Szeged (korábbi Forrás) Szeged a térképen

Átlagos 2020. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2020. március 10.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Sajnos ez az utazás most nem úgy alakult ahogy vártuk. Egyrészt nem volt csendes a szobánk: épitkeztek az ablakunk alatt, másrészt egy baromfiudvar is volt a közelben, ahol a kakaskukorékolást hallgattuk szüntelenül. A szobánk eléggé lelakott volt, a függöny koszos. Az ablakok és tereszaajtó foltos, koszos, a bútorok porosak. Az ablaknál a plafon rész beázva szétáztatva a tapétát. A matracok puhák/kifeküdtek. Nem erre emlékeztünk. Az étterem viszont ujra mindent vitt. A recepciós és pincér személyzet nagy dícséretet érdemel! Sajnos annyi beteg gyereket hoztak a szülők,hogy olyan beteg lettem ott tartózkodásunk alatt, hogy az egész következő hetet betegállományban kell töltenem.
Sajnálom hogy igy alakult. Szeretjük Szegedet és a Szállodájukat, de egy kis pénzt kellene már költeni a felújításra és a takarítónőknek sem az a dolguk, hogy napközben a szobákban az ágyon ülve a telefonjukat nyomkodva pihenjenek.
Összességében most nem tetszett és most egy ideig biztosan nem megyünk, talán ha felújítják az épületet és a takarítást komolyabban veszik. Igy most nem ajánlanám a Szállodát, bár eddig minden évben pihentünk itt.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Hunguest Szeged (korábbi Forrás) további értékelései

2026.05.30egyedül
Kiváló
A hotel kiváló helyen fekszik, nem messze Tiszától és a belvárostól. A személyzet rendkívül udvarias, segítőkész. A szoba kényelmes, tiszta, minden igényt kilégít. Az étkezés változatos, finom. Egyetlen dolgot hiányoltam, mint majd minden szállodában: cukorbetegek számára nincs cukormentes...
2026.04.17egyedül
Kiváló
Összességében elégedett vagyok, sokadszorra töltöttem itt az időt. Az étkezés kiváló volt, bár a halételeket keveselltem. Sajnos elég idős vagyok már, fázósabb és érzékenyebb lettem. Drága volt a parkolás a parkolóban és a mélygarázsban is, ezért a híd lábánál parkoltunk a fiam és az én...
2025.12.11barátokkal
Kiváló
Sziasztok a szállás megfelelő az ételek és a választék átlagos szerintem 4 csillagnál lehetne változatosabb aki szereti a csuszdázást annak ár értékben kifogástalan.Ami felháborító az az volt hogy étkezés közben kértünk egy 4 éves kislánynak egy pohár vizet amire az volt a válasz, hogy nem...

A Hunguest Szeged (korábbi Forrás) legnépszerűbb csomagjai

 Szeged - Fergeteges csobbanás fürdőbelépővel(1 éjtől)
Fergeteges csobbanás fürdőbelépővel(1 éjtől)
54.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Szeged - Egy éjszakás ajánlat fürdőbelépővel
Egy éjszakás ajánlat fürdőbelépővel
93.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hotel Karos Spa Zalakaros - Élmény, mosoly, kikapcsolódás
Hotel Karos Spa Zalakaros
127.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
101.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Freya Zalakaros - Legjobb ár fürdőbelépővel
Hotel Freya Zalakaros
106.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval