Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Szegedi Advent

Hunguest Szeged (korábbi Forrás) SzegedHunguest Szeged (korábbi Forrás) Szeged a térképen

2023. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. december 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Három nap 2 éjszakára érkeztünk a hotelba a párommal. Mindig lifttől-lépcsőháztól távoli csendes szobát kérünk foglaláskor a pihenés miatt. A távoli szoba 327 rendben is volt, de este fél kilenckor beindult a buli. Mivel a rendezvény terem feletti szobát kaptuk a zene dübögését elviselhetetlennek tartottuk. Reméltük, hogy 10 órakor lejjebb halkítják vagy befejezik. Ez nem történt meg és a recepciós sem tudta megmondani, hogy meddig tart a rendezvény, és felajánlott alvásra egy másik szobát. Mivel késő éjszaka volt ezt nem vettük igénybe. Hajnal 1-ig tartott a rendezvény. Másnap reggel megkérdeztük a recepción, hogy lesz-e rendezvény, mert akkor másik szobát kérünk. Közölte, hogy aznap nincs rendezvény. Egyszer csak este 9 kor újra beindult a dübörgő zene, ami szintén elviselhetetlen volt. A recepció ezek után felajánlott egy másik szobát, amit el is fogadtunk. Másnap a recepciós hölgy elnézést kért, de ő sem tudott a rendezvényről. Kárpótlásként felajánlott 15% kedvezményt valamint elengedte a hoszabbitás összegét. Nagyon köszönjük. Ez mind elkerülhető lett volna, ha aki a foglalást intézi figyel arra ami kérésnek le van írva. Aki a csendes szobát szeretne az mindenképpen déli fekvésű szobát foglaljon. Az ételek finomak voltak, a személyzet kedves volt. Tisztaság volt. Az ágy olyan alacsony, hogy idősebbeknek kihivás a felkelés, valamint a cipőkanalat hiányoltam. A parkolás nagyon drága, mert az éjszakai órák alatt is ketyeg a parkoló óra. Ezek után is szeretnénk vissza térni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (4)
Hunguest Szeged (korábbi Forrás) Szeged - EgyébHunguest Szeged (korábbi Forrás) Szeged - EgyébHunguest Szeged (korábbi Forrás) Szeged - EgyébHunguest Szeged (korábbi Forrás) Szeged - Egyéb

Hunguest Szeged (korábbi Forrás) további értékelései

2025.12.11barátokkal
Kiváló
Sziasztok a szállás megfelelő az ételek és a választék átlagos szerintem 4 csillagnál lehetne változatosabb aki szereti a csuszdázást annak ár értékben kifogástalan.Ami felháborító az az volt hogy étkezés közben kértünk egy 4 éves kislánynak egy pohár vizet amire az volt a válasz, hogy nem...
2025.12.01gyerekekkel
Kiváló
Várakozáson felüli, minden korosztálynak ajánlom. Nagyon jó,hogy a Fürdőt igénybe lehet venni, kényelmesen átmenni. A gyerekek nagyon szerettek játszani az elektromos?? játékgépen, tudom nem olcsó de ha lehetne még egy.....?? Minden szuper volt az időjárást leszámítva, de így is nagyon jól...
2025.08.04gyerekekkel
Kiváló
Remekül éreztük magunkat, a medencék, csúszdák szuperek, a szoba kellemes, tiszta, felszerelt, az ágy kényelmes. Bár felújítási munkák miatt nem a szálloda saját éttermében, hanem a fürdőrészlegben volt tálalva a reggeli és vacsora, ízléses és kellemes környezetet teremtettek. Én különösen...

A Hunguest Szeged (korábbi Forrás) legnépszerűbb csomagjai

 Szeged - Fergeteges csobbanás fürdőbelépővel(1 éjtől)
Fergeteges csobbanás fürdőbelépővel(1 éjtől)
57.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Szeged - Egy éjszakás ajánlat fürdőbelépővel
Egy éjszakás ajánlat fürdőbelépővel
93.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - 2 éjszakás ajánlat félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Kapitány Sümeg - Okos ajánlat
Hotel Kapitány Sümeg
105.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Nagyerdő Debrecen - Debreceni ízelítő
Hotel Nagyerdő Debrecen
71.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval