Kiváló
2024. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. szeptember 4.Ajánlom a helyet másoknak is!
Modern, szép berendezésű szobák, társasági terek jellemzik a szállodát. A wellness részlegben, sok medence, -aminek a hőmérséklete teljesen megfelelő volt - megfelelő számú nyugágyak voltak. Nem volt tömeg, minden medencében jól lehetett pihenni. Az ételek változatosak voltak, és ízletesek. Az étteremben dolgozó személyzet jól esően, nagyon kedves, rendkívül barátságos volt. A recepción sajnos ez nem mondható el. Érkezésünkor mindenről kaptunk ugyan tájékoztatást, de egy valami hiányzott, a mosoly, a lelkesedés. Még nem volt kitakarítva a szobánk és türelmet kértek tőlünk. 14 órától lehetett elfoglalni a szállás, de 14 óra 10-kor még várakoztunk, de csak amiatt, mert a recepciós nem szólt, hogy most már felmehetünk. Érdeklődésem után, kaptunk csak meg a beléptető kártyát. Ez kicsit negatívum, hogy magától nem jutott eszébe, hogy leültette bennünket és szóljon, hogy már elfoglalhatjuk a szobánkat. Szállásunkat április végén foglaltam, augusztus végére péntektől-hétfőig. Amivel nem számoltunk, az a Szegedi Ifjúsági Napok, ami szerdától-szombatig tartott, ahol 50 méterre a hoteltől 3 színpadon, éjfélig kemény nyomták, majd hajnal 5-ig kicsit halkabban. Az a első két éjszaka füldugóval telt. De ettől függetlenül, a város és a hotel kényelme, a wellness minősége feledtette a kevésbé jó élményéket. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, és biztosan visszatérünk a hotelbe.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hunguest Szeged (korábbi Forrás) további értékelései
2026.04.17egyedül
Kiváló
![]()
Összességében elégedett vagyok, sokadszorra töltöttem itt az időt. Az étkezés kiváló volt, bár a halételeket keveselltem. Sajnos elég idős vagyok már, fázósabb és érzékenyebb lettem. Drága volt a parkolás a parkolóban és a mélygarázsban is, ezért a híd lábánál parkoltunk a fiam és az én...
2025.12.11barátokkal
Kiváló
![]()
Sziasztok a szállás megfelelő az ételek és a választék átlagos szerintem 4 csillagnál lehetne változatosabb aki szereti a csuszdázást annak ár értékben kifogástalan.Ami felháborító az az volt hogy étkezés közben kértünk egy 4 éves kislánynak egy pohár vizet amire az volt a válasz, hogy nem...
2025.12.01gyerekekkel
Kiváló
![]()
Várakozáson felüli, minden korosztálynak ajánlom. Nagyon jó,hogy a Fürdőt igénybe lehet venni, kényelmesen átmenni. A gyerekek nagyon szerettek játszani az elektromos?? játékgépen, tudom nem olcsó de ha lehetne még egy.....?? Minden szuper volt az időjárást leszámítva, de így is nagyon jól...
A Hunguest Szeged (korábbi Forrás) legnépszerűbb csomagjai
Fergeteges csobbanás fürdőbelépővel(1 éjtől)
57.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Egy éjszakás ajánlat fürdőbelépővel
93.000 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Silver Hotel Hajdúszoboszló
98.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
118.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
67.120 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval