Gyenge 2023. augusztusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2023. augusztus 7.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Már rájöttem, hogy nem érdemes olyan helyre beülni, amiről ennyi gyenge vélemény található. Az étteremnek utánanéztem, de nem jutott az eszembe, hogy a melegben a Bory-vár megtekintése után legalább egy hűsítő fagylalt erejéig jó lenne pihenni. Ez volt közelebb, ide jöttünk. A felszolgálónő szabadkozva, hogy egyedül van, kb. 20 perc múlva ért rá fagyit adni. Ez nem is akármilyen fagyi volt, már az árát tekintve sem. Krémfagyi, vagy gépfagyi, amit a gép csavartan nyom a tölcsérbe. Tehát nem gombócos. Kérdeztem, nem lehetne-e pohárba, kehelybe nem. És mindössze félórás várakozás után elővette a gép melletti hűtőből a kis lefedett pohárkákat amiben az adag fagyi volt, és a gépbe helyezte, hogy az illő módon a tölcsérbe csavarja őket. Hát az íze nem volt különleges, csak az eljárás. Azért nem próbálnám ki újból, és nem ajánlom másnak sem.
A Bory vár mellett van, ez az egyik nagy előnye. Négyen voltunk a családdal. Frissen sülteket kértünk, 15-20 percen belül kihozták. Az adagok nagyok voltak, és finomak. Rajtam kívül a többiek meg sem tudták enni, ezért elcsomagoltattuk. Az étterem hangulatos, és nem zajos, pedig közvetlenül...
Délután 16 órakor nincsenek sokan leültünk, majd több mint 10 perc után jött a pincér. Se egy mosoly vagy kedvesség. Rendeltünk vagy 15perc volt mire hozták. A választék elég szegényes és drága. Többet nem fogok bemenni és nem ajánlom az ismerőseimnek.
A Panoráma Étterem a Bory-várral pontosan szemben található, ahonnan a jelentős vendégforgalom egy része a Panorámában is lecsapódik, hiszen a vár közelében nincs másik vendéglátó egység, étterem. Meg kell mondjam, évek óta nagyon rossz hírük van, kezdve a romlott ételektől, rossz szervizen át...