Gyenge 2023. augusztusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2023. augusztus 7.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Már rájöttem, hogy nem érdemes olyan helyre beülni, amiről ennyi gyenge vélemény található. Az étteremnek utánanéztem, de nem jutott az eszembe, hogy a melegben a Bory-vár megtekintése után legalább egy hűsítő fagylalt erejéig jó lenne pihenni. Ez volt közelebb, ide jöttünk. A felszolgálónő szabadkozva, hogy egyedül van, kb. 20 perc múlva ért rá fagyit adni. Ez nem is akármilyen fagyi volt, már az árát tekintve sem. Krémfagyi, vagy gépfagyi, amit a gép csavartan nyom a tölcsérbe. Tehát nem gombócos. Kérdeztem, nem lehetne-e pohárba, kehelybe nem. És mindössze félórás várakozás után elővette a gép melletti hűtőből a kis lefedett pohárkákat amiben az adag fagyi volt, és a gépbe helyezte, hogy az illő módon a tölcsérbe csavarja őket. Hát az íze nem volt különleges, csak az eljárás. Azért nem próbálnám ki újból, és nem ajánlom másnak sem.
Erősen túlárazott és meglehetősen vacak ételeket adnak. Ezzel mindent elmondtam az "étteremről". A további szószaporítás csak azért van, mert minimum 250 karaktert kell írni. Tehát: ahol drága és vacak az ennivaló, ott - bármilyen egyéb kunsztok vannak (mellesleg a Panorámában azok sincsenek) -...
A Bory vár mellett van, ez az egyik nagy előnye. Négyen voltunk a családdal. Frissen sülteket kértünk, 15-20 percen belül kihozták. Az adagok nagyok voltak, és finomak. Rajtam kívül a többiek meg sem tudták enni, ezért elcsomagoltattuk. Az étterem hangulatos, és nem zajos, pedig közvetlenül...
Délután 16 órakor nincsenek sokan leültünk, majd több mint 10 perc után jött a pincér. Se egy mosoly vagy kedvesség. Rendeltünk vagy 15perc volt mire hozták. A választék elég szegényes és drága. Többet nem fogok bemenni és nem ajánlom az ismerőseimnek.