Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kerüld el nagy ívben!

Gulyás Csárda SzemenyeGulyás Csárda Szemenye a térképen

Szörnyű 2020. májusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2020. május 25.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A jeli arborétumból hazafelé menet tértünk be anyukámmal, ebédelni. Ha épp nem vírushelyzet van, sosem választottam volna ezt a helyet, de úgy voltam vele, hogy ha van kerthelyisége, akkor próbáljuk meg, hiszen sok vendéglátó még ki sem nyitott. Odaérkezésünkkor megkérdeztem a pincért,(aki ugyan hordott maszkot, de ez az orrát egyáltalán nem takarta, a száját is csak félig.) hogy SZÉP kártyát elfogadnak-e, mert szerettem volna arról költeni elsősorban. Mondta, hogy nem mindegyiket(???), de a K&H-t igen. Két személyes tálat rendeltünk.Többek között csirkemáj volt rajta, az egyik belül teljesen nyers volt.Véres. Mikor ezt így a végén szóvá tettem, nem érezte szükségét, hogy bármiképpen is kifejezze a sajnálkozását. Fizettem volna a K&H kártyával, de kiderült, hogy mégsem működik ez a fajta sem..Nem értette, hiszen ma már szerinte fizettek SZÉP kártyával.. Végül bankkártyával fizettem, de bosszantott, hogy erre sem volt semmi normális reakció, csak hogy "naa, ez működik". A másikkal sem volt semmi baj! Egyszóval, soha többet ezt a helyet!!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Szörnyű
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Tisztaság:Gyenge

Gulyás Csárda további értékelései

2019.09.08egyedül
Gyenge
Soha ne térj be olyan csárdába, ahol csak 2 autó áll a parkolóban. Az ugyanis a személyzeté. Rögtön, akkor ki kellett volna fordulnom, amikor szembesültem azzal, hogy én vagyok A Vendég. Egyes számban. Nagyon éhes voltam így rendeltem egy babgulyást. Nagy kár volt pénzt adni érte....
2018.07.30barátokkal
Kiváló
Hibátlan! Gyors, kedves kiszolgálás, tökéletes ételek, szép környezet. Remélem hamar visszatudunk nézni ^^
2018.05.21gyerekekkel
Főpincér hihetetlenül kedves, barátságos ! Otthonos , aranyos környezet! Kevés étel a nyitóétlapon. Remélem bővülni fog, mivel rendkívül finom ételeket kaptunk idén, a régiekkel ellentétben.Tálalás csárdához képest igazán kifinomult, gusztusos! Örülök , hogy betértünk újra, és még fogunk is !...
Népszerű szállások a környéken
Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár - Napi ár
Napi ár
2024.12.29-ig
Spirit Hotel Thermal Spa Sárvár
Kérd ajánlatunkat!
Hotel Írottkő K?szeg - Senior pihenés az Alpok lábánál
Senior pihenés az Alpok lábánál
2024.06.24-ig
Hotel Írottkő K?szeg
69.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval