Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ha Szentendrén jársz mindenképp..

Elisabeth Étterem SzentendreElisabeth Étterem Szentendre a térképen

2020. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2020. augusztus 19.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Szentendrén járva, ez a hely tűnt első ránézésre a legszimpatikusabbnak, főleg ha az árfekvést nézzük. Be is mentünk, jeleztük, hogy bringával érkeztünk, a pincérhölgy kedvesen mutatta, hogy nyugodtan lerakhatjuk őket az asztalok közé, nem lesz gond. Helyet foglaltunk és végigmustráltuk az étlapot. 30 km tekerés után, farkaséhesen 3 fogás mellett döntöttünk. Elsőnek brokkolikrémlevest kértünk, cheddar sajttal megbolondítva. Másodiknak én csirkemellet ettem párizsi módra, krumplipürével. A párom rántott gombafejeket evett, petrezselymes krumplival. Majd desszertnek túrógombócot kértünk. Nos, kezdjük a levessel és a kihozatallal. Nem kellett sokat várni, 5-6 perc múlva már előttünk gőzölgött(?) a leves. Nem volt rossz. Mondhatni új volt, sosem ettem még cheddar sajttal brokkolilevest. De egészen finom volt, és hát jó fokhagymás. A vámpírok hazafele biztosan elkerültek minket. A második fogás kifogástalan volt! A csirke színhús volt, finoman roppant a bunda rajta, a krumpli pedig.. hát most mit mondjak? Még sosem ettem ilyen finom krumplipürét. A párom étele is rendben volt, noha megbánta, hogy ő nem krumplipürével kérte. És a desszert.. itt azért kitérnék kicsit a felszolgóhölgyek tesze-toszaságára. Körülbelül 20 percet vártunk a desszertre. Én gyanítottam, hogy elfelejtették, és a gyanúm akkor igazolódott be, miután az egyik pincérhölgy elégedetten kivágtatott a konyhából, már-már nyúlt a telefonjáért, hogy felnézzen valami közösségi oldalra, amikor a könnyed falnak dőlés közben rám pillantott, és hoppá! - láttam az isteni megvilágosodást és szinte hallottam is! "A gombócok!" Berohant, majd pár másodperc múlva már ott is volt előttünk a desszert. Ízletes volt, teljesen korrekt levezetése az ebédnek. Bár kissé túlettük magunkat, de elmondhatom, hogy ha Szentendrén járunk, újra benézünk majd ide és másnak is bátran ajánlom!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (3)
Elisabeth Étterem Szentendre - Étel/italElisabeth Étterem Szentendre - Étel/italElisabeth Étterem Szentendre - Étel/ital

Elisabeth Étterem további értékelései

2019.05.28gyerekekkel
Kiváló
Kellemes időben ,teraszon ülve igen jól éreztük magunkat a szép környezetben. Egy igen készséges felszolgáló hölgy szolgált 10 embert! mindent pontosan kihozott,és jó helyen landoltatta! Le a kalappal,igaz rutinos is lehetett,mert nem a legfiatalabb volt,de ez is csak annál inkább megsüvelendő!...
2017.08.11csoporttal
Kiváló
Nagyon kellemes hely, kedves, kiszolgáló személyzettel. Bennünket egy hölgy szolgált ki, heten voltunk. A vendégeink kritikus német emberek voltak, akik nem találtak semmilyen kifogást, sem az ételekben, sem a a kiszolgálásban. Minden ételt dicsértek, mindent nagyon ízletesenek találtak....
2015.04.07családjával
Kiváló
Az étterem teraszán ültünk le késő délután. Kicsit hűvös volt, ezért kaptunk plédet. Az étterem szép és hangulatos, nagyon jó helyen van, a forgalmas főtéren. A személyzet udvarias, a kiszolgálás gyors. A megrendelt étel nagyon finom volt, szépen volt tálalva. Az árak is elfogadhatók. Ajánlom...
Népszerű szállások a környéken
Aquaworld Resort Budapest - Kedvezményes ajánlat félpanziós ellátással
Kedvezményes ajánlat félpanziós ellátással
2025.12.30-ig
Aquaworld Resort Budapest
70.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Bellevue Esztergom - Tavaszi előfoglalási akció
Tavaszi előfoglalási akció
2024.06.16-ig
Hotel Bellevue Esztergom
70.467 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval