Érdekes
2025. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. október 20.Ajánlom a helyet másoknak is!
A Fő terek, nevezzék azokat akár másként is, mindenütt a turisták kiindulópontjai a település felfedezéséhez. Szentendrén pedig ez különösen így van, hiszen ebbe a különös, háromszög alakú és nem is kifejezetten nagy térségbe fut be minden fontosabb utca, így bármerre is tekereg az idegen, előbb-utóbb ide jut vissza, és innen folytatja a bolyongást. Legalábbis velünk, és ottjártunkkor úgy láttuk, másokkal is, ez történt.
Ma már nem igazán helytálló a megállapítás, hogy a szerb kereskedő családok által hajdan létrehozott Fő tér a szezonban telik meg turistákkal. Vagy a szezon most már egész évben tart? Mi egy október közepi szombaton jártunk ott, amikor is igencsak élénk volt a népvándorlás, magyar szót pedig alig lehetett hallani, a többség külföldi volt.
De azért hiába a sokaság, a terecske szépsége megmutatkozik, csak kevéssé lehet elmerülni a bájos barokk, rokokó hangulatban. Nem tudom, tartanak-e még itt nyári szabadtéri színi előadásokat, de a tér maga is olyan kicsit, mint egy élénk színekre festett színpadi díszlet.
Az viszont igencsak meglepett bennünket, hogy ennek az ékszerdoboz-terecskének az egyik oldalán egy jókora és külsejében igencsak rossz állapotú épület terpeszkedik a Szentendrei Képtár felirattal, fölötte olyan rozoga hatalmas tetőzettel, hogy azon már kisebb szélben sem biztos a cserepek fennmaradása. Van, aki ezt az 1720-ban emelt egykori kereskedőházat takaros, nyeregtetős létesítménynek írja le... Nyeregtetősnek nyeregtetős, de hogy takaros lenne? Inkább a Fő tér csúnyasága a sok szépen felújított, karbantartott épület között! Nem is értjük!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Szentendre fő tere további értékelései
2024.06.17gyerekekkel
Érdekes
![]()
Advent 1. vasárnapján ,Szentendre nyáron pezseg: vizes élmények, Duna-korzó, plázs, vízparti merengés Decemberben átalakul: felveszi meghitt, ünnepi díszeit, beköltözik Advent és Karácsony. Nálunk már szokássá vált elmerülni ebbe a békebeli, téli varázslatba: fények, Főtér, forralt bor. Idén...
2023.09.16gyerekekkel
Kihagyhatatlan
![]()
Ha az ember ellátogat Szentendrére, akkor a Fő tér kötelező program. Ez a történelmi városmag, a belváros origója, ahol a macskaköves utcák összefutnak. Szentendre belvárosa már évek óta autómentes, de a szűk utcákat megtöltik a gyalogos turisták is a szezonban. A háromszög alakú tér közepén a...
Népszerű szállások a környéken
Városi Vendégház Szentendre
65.980 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
99.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Royal Club Hotel Visegrád