Kiváló
2014. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. szeptember 8.Ajánlom a helyet másoknak is!
Szeptember elején, pénteken érkeztünk a párommal Szilvásváradra a La Contessa kastélyhotelbe. A táblák alapján könnyű volt megtalálni. Nagyon szép környezetben, csendes helyen van. A megérkezésünkkor nem voltak sokan. A recepciós hölgy kedvesen fogadott minket, röviden elmondta a tudnivalókat, és mehettünk is a szobánkba. Már a folyósón végigsétálva is valóban igazi kastélyban érezhettük magunkat, és ez az érzés a szobában is megmaradt. Egy eléggé kicsi, ámde takaros szobánk volt elegáns bútorokkal, és a falon LCD tévével. Az ágy elsőre puha volt, és kényelmesnek tűnt, de később rá kellett jönnünk, hogy ez koránt sincs így. Ez volt az egyetlen negatívum (bár ez eléggé jelentős). Két éjszakát töltöttünk itt, és mindkét alkalommal reggelre mindketten fájó tagokkal ébredtünk. Ezen kívül minden csillagos ötöst érdemel. A szoba és a fürdő is nagyon szép tiszta volt.
A két nap alatt még a wellness részleget is sikerült kipróbálnunk. Ide a szobában található köntösökbe öltözve lehet lejönni. A csomagon található méret jelölés szerint az egyik egy M-es a másik egy XL-es volt, de mindkettő ugyanolyan kicsi volt. Mondjuk ez számunkra semmilyen hátrányt nem jelentett. Ezen kívül semmilyen hibájuk nem volt a köntösöknek. A wellness részlegbe beérve a recepción kapott wellness kártyákat kellett leadnunk, ezért cserébe kaptunk törölközőket és szauna lepedőt. Itt sem kellett csalódnunk, nagyon szép tiszta volt, jó méretű úszómedencével, és mindenféle típusú szaunával. Ugyan mindegyikből csak egy-egy kabin volt, de mivel nem voltak sokan, nem kellett várni rá.
Egy kissé hosszúra nyúlt leírásomat, de még annyit hozzátennék, hogy az étterem is hozta a kastélyhoz illő színvonalat. Reggelire és vacsorára is mindenféle étel közül lehetett választani. A választék, ha nem is túl nagy, de mindenképpen elegendő, és első osztályú volt. Mindenki megtalálhatta a neki valót. Már máshol is megszokhattuk, itt sem jár a vacsorához semmilyen ital, az külön fizetendő, és mint minden Szilvásváradon, ez sem olcsó.
Mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat, és biztosan vissza fogunk térni hosszabb időre. (Talán az ágyat meg lehet szokni.)
Nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
La Contessa Kastélyhotel további értékelései
2026.01.14barátokkal
Átlagos
![]()
3 éjszakát töltöttünk a La Contessa Kastélyhotelben. A mellékszárnyba foglaltam szállást a figyelmetlenségem miatt. Télvíz idején nem ajánlanám, mert a wellness és az étkező az udvaron keresztül közelíthető csak meg. A szoba rendkívül tiszta volt, de első éjszaka fáztunk. A recepción jeleztük ,...
2025.11.06gyerekekkel
Jó
![]()
Nagyon szép helyen van a kastély, nagyon kedves, segítőkész a személyzet, tisztaság van. Az ételek átlagosak, inkább hagyományos jellegűek voltak. Viszont az étkező vagy kicsi, vagy nincs rá elegendő személyzet, volt, hogy reggeli idő közepén nem találtunk tiszta asztalt, nem tudtunk leülni. A...
2025.05.13gyerekekkel
Kiváló
![]()
Húsvéti időszakban voltunk, a kiemelt periódusa és telt ház ellenére nem tűnt zsúfoltnak, az esti érkeztetést két turnusban oldották meg, így kellemes volt, figyelmes és kellemes személyzet. Az udvarház modern, gyönyörű, tágas szobák. Több mint pozitív volt az élmény. Szilvásvárad,...
A La Contessa Kastélyhotel legnépszerűbb csomagjai
Május 1. - teljes előrefizetéssel
Early bird ár reggelivel (1 éjtől)
Standard ár reggelivel (1 éjtől)
Early bird ár félpanzióval (1 éjtől)
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
Húsvét - teljes előrefizetéssel
Standard ár félpanzióval (1 éjtől)
Október 23. - teljes előrefizetéssel
Augusztus 20. - teljes előrefizetéssel
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
105.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval