Jó 2016. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 30.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Összességében egy remek hetet töltöttünk a csodálatos környezetben lévő szállodában, ahol mi az udvarházban laktunk. Emiatt először csalódottak voltunk, de kárpótolt minket a kétlégterű, tágas szoba. Az étteremben minden tökéletes volt, az étel és a felszolgáló személyzet egyaránt. A medencénél dolgozókról már ezt nem mondhatnánk el, mosolyt nehéz az arcukra csalni és a kint kapható ételek is túl drágák. Az egyetlen "megfizethető" étel a lángos, de mindenki csak egyszer kóstolja meg, mert a megszokott helyett zsírban sült zsemlét kap. Inkább érdemes várni a vacsorára, ami viszont isteni! A szobák tisztaságával érkezéskor nem volt baj, de a harmadik éjszaka után, mikor automatikusan cserélniük kellett volna az ágyneműt, plusz kitettem a takarítást kérek táblát, szóvá kellett tennem a takarítás minőségét. Csak utólagos felszólításomra cseréltek ágyneműt (állítólag mert elfogyott a tiszta), a porszívózás kihagyására azt válaszolták, hogy csak egy van a folyóson. A zuhanyt sem takarították ki, még akkor sem, mikor visszaküldték őket. Úgy sejtem, csak az új vendégekre helyezik a hangsúlyt, ami elég felháborító egy 4 csillagos hotel esetében. De az összes bosszúságot feledtette a gyönyörű ősfákkal körbevett medence partján való pihenés.
Szeretnél egy disznókondával eltölteni pár napot? Na, akkor pont neked találták ki a La Contessa kastélyszállót Szilvásváradon. Tudom, súlyos szavak, de hazudnék, ha nem írnám le. Szép reményekkel mentünk a hotelbe, azzal, hogy különleges, méltó környezetben, kicsit elegánsabban, mint a szürke...
3 éjszakát töltöttünk a La Contessa Kastélyhotelben. A mellékszárnyba foglaltam szállást a figyelmetlenségem miatt. Télvíz idején nem ajánlanám, mert a wellness és az étkező az udvaron keresztül közelíthető csak meg. A szoba rendkívül tiszta volt, de első éjszaka fáztunk. A recepción jeleztük ,...
Nagyon szép helyen van a kastély, nagyon kedves, segítőkész a személyzet, tisztaság van. Az ételek átlagosak, inkább hagyományos jellegűek voltak. Viszont az étkező vagy kicsi, vagy nincs rá elegendő személyzet, volt, hogy reggeli idő közepén nem találtunk tiszta asztalt, nem tudtunk leülni. A...