Jó
2015. augusztusban, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2015. szeptember 13.Ajánlom a helyet másoknak is!
A szomszédos Kassai Sörkert nem túl pozitív élményei után a csupán tőle pár lépésre lévő Szolnoki Halászcsárda felé vettük az irányt, s reméltük, innen már sikerül elégedetten és jóllakottan távoznunk.
Összességében nem is voltunk csalódottak, bár a szolnoki átlagos vendéglátós árfekvéshez képest itt elég vastagon fogott a ceruza, amely nem minden étel tekintetében volt indokolt.
Bár azt is hozzá kell tenni, hogy ebédidőben hétköznap itt is van kedvező árú menüebéd (1 féle leves + 3 féle választható főétel, magyaros ételek), de mi már este jártunk erre.
Az étterem specialitásai - nem meglepő módon - a halételek, pontyból, harcsából, fogasból és süllőből készítenek halas fogásokat. 2 személyes vegyes haltálat kértünk, amelyben a tintahalkarika egy elhibázott ötlet lehetett, mert gumiszerű és íztelen volt, a süllő és a harcsa viszont mindkettő finomra sikerült. A halászlét sem akartuk kihagyni, őszintén szólva ez nekem egy kicsit csalódás volt, bár nem nevezném rossznak, de egyáltalán nem volt kiemelkedő, jobbat vártam, ettem már ennél finomabbat többször is.
Ha valaki Szolnokon járva halat szeretne enni, akkor jó eséllyel a Halászcsárdában jár a legjobb helyen, de érdemes a bevált magyar halételeknél maradni, azokban valószínűleg nem fog csalódni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Halászcsárda Étterem további értékelései
2025.06.01a párjával
Kiváló
![]()
A halászcsárda nagyon jól megközelíthető helyen van. A pincérek udvariasak, előzékenyek, a vendégnek igazán a kedvében járnak. Az étlapon rengeteg étel közül lehet választani. A halászcsárda igazán megérdemli nevét mivel halételekből igazán bőséges a választék. Kár hogy az ország másik végén...
2025.03.03egyedül
Jó
![]()
A hajópadlós, lambériás mennyezetű beltér dekorációjában kevés elem utal a műfajra, leginkább századfordulós sörreklámokkal díszítették a falakat. Az étlap gerincét a hagyományos magyar konyha fogásai teszik ki, amit néhány nemzetközi és mediterrán ihletésű kompozíció színesít. Előételképpen...
2024.09.22gyerekekkel
Kiváló
![]()
Névnapi és verseny utáni ebédre tértünk be a csárdába. Szépen megterített asztal fogadott. A megrendelt ételek hamar az asztalra kerültek. Megfelelő mennyiségű és ízletes fogások voltak. Kedves kiszolgálással párosult . Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Népszerű szállások a környéken
106.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel
105.618 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Kumánia Kisújszállás
94.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval