Boldog Sándor István szalézi vértanú Szolnok

A Boldog Sándor István körút ugyanis korábban Ságvári Endre körút volt, nekem, az én korosztályomnak így ragadt meg a tudatában. Hősök, mártírok, utcanevek jönnek-mennek, váltakoznak. Maradjunk hát inkább a szobornál. Nagyra értékelem, ha egy településen nemcsak a nagy nemzeti hősöknek állítanak szobrot, hanem a helytörténetben jelentős személyiségeknek is. De Sándor István tevékenysége nem kötődött Szolnokhoz, mert bár itt született 1914-ben, itt járt iskolába, 1936-ban elköltözött Budapestre. A fővárosban kapcsolódott a nem igazán ismert szalézi rendhez, és szerzetesként ott folytatta a rend 1950-ben történt feloszlatása után is a gyermekek és fiatalok hitoktatását, keresztény szellemű nevelését. Ez lett a pártállami rendszer szemében olyan súlyú bűn, amiért halálra ítélték, és 1953-ban kivégezték. Tragikus sors, amely Szolnokról indult, de ennek itt még nem volt előjele. Pogány Gábor Benő, a városban élő szobrászművész mégis fontosnak tartotta a vértanú szolnoki származását, a kötődést ábrázolni azzal, hogy az aszkétikus alakot a lábaiból kiinduló gyökerek, ágak fonják körül. A város pedig azzal tisztelte meg Sándor Istvánt, hogy boldoggá avatása után egy évvel, születésének 100. évfordulóján Szolnok védőszentjévé választották. Most már tehát két védőszentje, patrónusa van a városnak, mivel Xavéri Szent Ferencet is meghagyták státuszában.

Tudomásunk szerint ezért elítélték és megölték az 50-es évek elején. Szomorú és nagyon sajnálatos. A szobor előtt ácsorogva meg az is eszembe jutott, hogy ha más fiatal másik korban más tevékenységéért, meggyőződéséért hal meg, mondjuk fasiszta, muszlim, vagy kommunista stb. elveiért, akkor ő nem lesz szent, hanem inkább mocskos gazember. Persze, a dolgok megítélése az időjárás függvényében változhat. . . egyébként Sándor István szolnoki ember volt, szobrán a gyökér és a ránövő növényzet ezt szimbolizálja.