Hogyan jutunk ide...

Na, gondoltam, ebédelek egy jót... megyek a Hunguest Hotel Pelionba, olvastam az ittjartamon, hogy annak jó az étterme. Belejtek a recepcióra és illedelmesen keresem az éttermet. Hogy mit? Hát az éttermet. Nem lakom itt, de gondoltam, eszem egy jót, jókat olvastam az Orchidea étteremről. Hát az nem úgy van. Ilyenkor az nincs. Ilyenkor csak egy kihelyezett egység működik, amolyan street food a kertben. Nocsak, és mikor működik az étterem? Hát a téli időszakban. Erre, megérezvén a vesztést, magamba zuhantam. Mondtam, hogy teljesen ártatlan vagyok, csak egy rendeset akartam ebédelni Tapolcán. Mert, hogy könnyű ám itt ülni a recepción szép ruhában, a világ jelentős része meg éhezik. Én is. És tudják, hogy milyen zord az éhhalál? Sokkal rosszabb, mint egy vonatbaleset vagy egy országúti karambol. Mert az legalább gyors. De az éhhalál kínos, fájdalmas és lassú. Erre megszántak, ajánlgatták a Kolibri Ételbárt, fintort vágtam, meg valami pizzériát, de aztán a hölgynek beugrott, hogy itt van a tavasbarlang mellett, majdnem vele szemben a Dear Team! Na, ott mindenfélét adnak! Megköszöntem szépen, és elszáguldottam. Meg is lett a Dream Team a főút felől, bár érdekes, hogy semmiféle hivalkodó cégér, kiírás, semmi... besétáltam, onnan meg a másik helyiségbe, egész nagy komplexum ez, és egy egész pofás étterembe jutottam. Étlap, kiszolgálás, pincér nagyon jó. Az a választék nem olyan széles, mint ahogy mondták, de azért elégséges és minőséginek tűnik. A választott elemózsiát úgy hívják, hogy kacsamájjal töltött csirkemell parázsburgonyával. Felszolgáló meg Norbert. Gyorsan is hozták, szép is volt, a tálalásnak is megadják a módját, finom is volt, a lilahagymalekvárt különösen díjaztam, később 3 deci almalével csillapítottam, de nem ám bolti dobozossal, hanem igazival, rostossal, jóízűvel! Nagyon jó ebéd volt, ajánlom persze én is a helyet! A főétel 4550, az almalé 1050, 5600-ra kerekedik ki, jó szívvel fizettem érte.