Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kedvenc hely lett

Vadvirág Vendéglő TatabányaVadvirág Vendéglő Tatabánya a térképen

Kiváló 2025. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. január 2.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nagyon régóta ki szerettük volna próbálni a Vadvirág Vendéglőt, de csak Novemberben sikerült eljutnunk oda. Előre foglaltam asztalt, de még szerencse is, mert szombat este telt ház volt. Egy szélső asztalt kaptunk, nagyon tetszett. A pincér fiú azonnal jött, kedvesen fogadott, majd felvette az italrendelésünket. Nem sokkal később a kiválasztott ételeket is kérhettük. Én Farkas tanyai rántott sajtot kértem, körettel és mártással, férjem pedig Rántott csirkemellet kéksajtos édesburgonyával, salátával. Közben hallottuk, hogy a pincérek a jelenlévőkkel illedelmesen elbeszélgetnek, kérdezgetik őket, majd ugyanez történt velünk is. Ez a figyelmesség kifejezetten tetszett. A kért ételeket hamar felszolgálták és valami isteni volt minden egyes fogás. Komolyan, nagyon - nagyon ízlett!! :) A belső részben 1-1 nagyobb társaság vacsorázott, szóval sok dolguk volt aznap este a dolgozóknak. Mi nagyon jól éreztük magunkat és természetesen jól is laktunk!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Fényképek (4)
Vadvirág Vendéglő Tatabánya - EgyébVadvirág Vendéglő Tatabánya - EgyébVadvirág Vendéglő Tatabánya - EgyébVadvirág Vendéglő Tatabánya - Egyéb

Vadvirág Vendéglő további értékelései

2023.04.16a párjával
Kiváló
Kiváló választásnak bizonyult a Vadvirág egy jó kis túrát követően. Az étlapon hagyományos és újragondolt ételek, különleges fogások egyaránt megtalálhatóak. Mind a leveseket, mind a főételeket izlésesen tálalják, a kiszolgálás kiváló, a belső tér meleg hangulatot áraszt. A tisztaság minden...
2021.11.27a párjával
Kiváló
Belül kellemes, hangulatos fa díszítések, jó érzés belépni, és ami ritkaság számba megy manapság, az az élő zene. Mert itt tangóharmónikaszó fogadott minket. Nem foglaltunk asztalt előre, így éppenhogy helyet kaptunk. Az italokat hamar megkaptuk. Húslevest rendeltünk főtt hússal. Igényes a...
2021.07.04a párjával
Szörnyű
Szerettem ezt a helyet, de mai ottjártamkor nagyot csalódtam. A hely ma sajnos egy rossz kocsmává süllyedt :( Egy fertelmes társaság uralta a terepet, mindenki elmenekült. Sajnos ez a társaság fontosabb volt a hely számára, mert még kérésre sem csitították őket. Sőt a pincérek azt sem...
Népszerű szállások a környéken
Hotel Árpád Tatabánya - Október 23.
Hotel Árpád Tatabánya
35.400 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Royal Club Hotel Visegrád - Senior ajánlat
Royal Club Hotel Visegrád
Kérd ajánlatunkat!
Kenese Bay Garden Resort & Conference Balatonkenese - Balatoni wellness pihenés
Kenese Bay Garden Resort & Conference Balatonkenese
104.690 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval