Kiváló 2019. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2019. augusztus 14.
Ajánlom a helyet másoknak is!
4 éjszakát töltöttünk el a hotelben, végre sikerült pihenni és kikapcsolódni a rohanós hétköznapok után. Először kiemelném az ételek minőségét és választékát, minden alkalommal nagyon finomakat ettünk mind az étteremben, mind a medence melletti részen. A szobában kényelmesen elfértünk és nagyon örültünk a nagy terasznak, a ruhaszárítónak (!) és a vízforralónak (!). A személyzet kedves, segítőkész, a medencékkel is meg voltunk elégedve. Egy (számomra) elkeserítő dolgot és pár lényegtelen apróságot tudok megemlíteni, ami az ott tartózkodásunk alatt feltűnt és talán ki lehetett volna küszöbölni őket. Az első, ami számomra rendkívül elkeserítő volt, hogy az úszómester egy hétvégi késő délután a stéghez sétálván a cigarettája csikkjét a Tisza-tóba dobta. Az apróságok: megérkezésünkkor a fürdőszobai szemetesben az előző vendég szemetét találtuk és a pipere termékek között volt már bontott is (ezt hamar pótolták és a szemetet is sikerült kivinni). Csónak túrára jelentkeztünk be vezetéssel, azonban nem tudtuk, hogy a kiválasztott túraútvonalat egyeztetnünk kellett volna a vezetővel. Gyalogos program és kilátó is szerepelt a meghirdetett túrán, egy óra elteltével megkérdeztem a vezetőt, hogy mikor fogunk kikötni és sétálni, a válasz a "semmikor" volt. Csodálkozott a kérdésemen. Mentségére legyen mondva, nagyon kedves vezető volt és tényleg igyekezett mindent megmutatni, sokat tudott az élővilágról.
Összességében kellemes élményekkel és kipihenten távoztunk.
A szálloda személyzete kedves, barátságos volt. Az étteremben kicsit hűvös volt, de a reggeli és a vacsora választék bőséges volt. Nagyon tetszett a recepciónál a játékasztal, a tea. A szoba tökéletes volt, a fürdőszobában a zuhanyzónál kifolyt a víz. A szobához tartozó erkély és a kilátás...
Nagyon tettszett minden. A kaja nagyon finom volt, és bőséges. A tisztasággal nagyon meg voltunk elégedve, a személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. A wellness is kifogástalan volt. Sajnáltam, hogy az úszómedence nem üzemelt, de megértem és ettől még nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon...
Csendes,tiszta környezetben egy tóra néző szobában pihentünk feleségemmel 2 éjszakát a hotelben.Kitűnő ételek,figyelmes kiszolgálás és kellemes zene az étteremben mind hozzájárultak az év végi feltöltődésünkhöz.Erika masszőrt csak ajánlani tudja a feleségem mindenkinek.A kinti melegvízes...