Kiváló
2019. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2019. augusztus 14.Ajánlom a helyet másoknak is!
4 éjszakát töltöttünk el a hotelben, végre sikerült pihenni és kikapcsolódni a rohanós hétköznapok után.
Először kiemelném az ételek minőségét és választékát, minden alkalommal nagyon finomakat ettünk mind az étteremben, mind a medence melletti részen.
A szobában kényelmesen elfértünk és nagyon örültünk a nagy terasznak, a ruhaszárítónak (!) és a vízforralónak (!).
A személyzet kedves, segítőkész, a medencékkel is meg voltunk elégedve.
Egy (számomra) elkeserítő dolgot és pár lényegtelen apróságot tudok megemlíteni, ami az ott tartózkodásunk alatt feltűnt és talán ki lehetett volna küszöbölni őket. Az első, ami számomra rendkívül elkeserítő volt, hogy az úszómester egy hétvégi késő délután a stéghez sétálván a cigarettája csikkjét a Tisza-tóba dobta.
Az apróságok: megérkezésünkkor a fürdőszobai szemetesben az előző vendég szemetét találtuk és a pipere termékek között volt már bontott is (ezt hamar pótolták és a szemetet is sikerült kivinni).
Csónak túrára jelentkeztünk be vezetéssel, azonban nem tudtuk, hogy a kiválasztott túraútvonalat egyeztetnünk kellett volna a vezetővel. Gyalogos program és kilátó is szerepelt a meghirdetett túrán, egy óra elteltével megkérdeztem a vezetőt, hogy mikor fogunk kikötni és sétálni, a válasz a "semmikor" volt. Csodálkozott a kérdésemen. Mentségére legyen mondva, nagyon kedves vezető volt és tényleg igyekezett mindent megmutatni, sokat tudott az élővilágról.
Összességében kellemes élményekkel és kipihenten távoztunk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Tisza Balneum Hotel további értékelései
2026.10.16a párjával
Kiváló
![]()
Egy éjszakát töltöttünk el itt a párommal, hirtelen elhatározásból. Kicsit korábban értkeztünk ide, mint amikor a szobát el lehetett volna foglalni, de rugalmasan kezelték és mivel kész volt ezért el foglalhatuk. A szoba tiszta volt és szép. Az ételek finomak voltak, mindenki talált a számára...
2026.06.28egyedül
Kiváló
![]()
A személyzet végtelenül kedves és segítőkész.A konyha isteni és bőséges.Külön köszönet a látvány konyha séfjének a mesés hamburger és harcsa gyroszért. A szobánk tiszta és kényelmes volt. Talán az egyik ágybetét már kicsit gödrös volt és recsegett az ágykeret. A wellness részlegben minden...
2026.05.31a párjával
Kiváló
![]()
Párommal érkeztem a szállodába,kedves ,udvarias,fogadtatásban volt részünk a recepción,gyorsan megkaptuk a szoba kulcsot és minden információt a továbbiakhoz,a szoba nagyon kellemes,tiszta,jó illatu,és szép kilátást biztositott a tóra,majd felfedeztük a wellnest,nagyon kellemes,szépen...
A Tisza Balneum Hotel legnépszerűbb csomagjai
Őszi színkavalkád
104.458 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Helló Tél!
108.475 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Márton-napi libalakoma
124.546 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Téli szünet
154.778 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Napi ár félpanziós ellátással (1 éjtől)
56.160 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
111.860 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
84.747 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
91.620 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval