Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Türelem ebédet terem

Kisvendéglő TolcsvaKisvendéglő Tolcsva a térképen

2019. augusztusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2019. október 5.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Sátoraljaújhely felé utazva itt álltunk meg ebédelni. Szerencsénk volt, mert az előzetesen kinézett étteremben már nem kaptunk ebédet. A főút melletti vendéglő nagyobb létszámú vendégek kiszolgálására nincs felkészülve, ugyanis az egy fiatal hölgyből álló "személyzetnek" kellett helyt állnia a pultban és a konyhában is. Sőt, még a telefon is csörgött, valaki pizzát akart rendelni. Hogy ez csak átmeneti állapot volt-e vagy állandó, azt nem tudom, de emiatt elég sokat kellett várni az ételekre, és az utánunk érkezőknek már csak egy későbbi "vállalási" időpontot tudott mondani. Volt, aki ráérősen elfogadta, hogy csak 1 óra múlva tud enni, de volt, aki csalódottan távozott.
Az ételeket a gyerekek választották: gyros-tál, rántott csirkemell filé hasábburgonyával, rántott gomba, babgulyás és túrós sztrapacska sült tarjával. Az ételek mirelitből készültek, és semmi sem volt elősütött, szóval nem volt mikrózás. Az étlapon rendre ilyen típusú ételek voltak, valamint egy lapnyi pizza. Nagy adagok, olyan minőségben, amit ebből ki lehetett hozni.
A várakozás ideje alatt felfedeztük, hogy van egy egész kellemes terasz a hátsó udvaron. Top Joy üveges italokat ittunk: mangó, gránátalma, görögdinnye, multivitamin. Olcsón ettünk, jóllaktunk, összesen 8500 Ft-ot fizettünk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:Átlagos
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:
Fényképek (20)
Kisvendéglő Tolcsva - Külső képKisvendéglő Tolcsva - Étlap/itallapKisvendéglő Tolcsva - Étlap/itallapKisvendéglő Tolcsva - Étlap/itallapKisvendéglő Tolcsva - Étlap/itallapKisvendéglő Tolcsva - Étlap/itallapKisvendéglő Tolcsva - BelsőKisvendéglő Tolcsva - BelsőKisvendéglő Tolcsva - Étlap/itallapKisvendéglő Tolcsva - Külső képKisvendéglő Tolcsva - Külső képKisvendéglő Tolcsva - Külső képKisvendéglő Tolcsva - BelsőKisvendéglő Tolcsva - MosdóKisvendéglő Tolcsva - Étel/italKisvendéglő Tolcsva - Étel/italKisvendéglő Tolcsva - Étel/italKisvendéglő Tolcsva - Étel/italKisvendéglő Tolcsva - Étel/italKisvendéglő Tolcsva - Külső kép

Kisvendéglő további értékelései

2023.06.10a párjával
Kiváló
Ez a kisvendéglő egész napra kínál étkezést. Mi éppen vacsorázni tértünk be. Az étlapra nem kell várni, mert a táblán olvasható, így mire a picér jött, már mondtuk is, hogy mit szeretnénk. A leves is finom volt. Férjem csirkeszárnyat kért, ízlett neki. Nekem ez a kisvendéglő saláta volt, benne...
2019.07.14a párjával
Tolcsva központjában egy családias kis vendéglő a nyaralóknak. A hely tiszta, kulturált. Repertoárt tekintve a reggelitől a vacsoráig igyekszenek kielégíteni az igényeket. (tojás, bundi kenyér, hambi, gyros, frissen sültek). Az ételek frissen készülnek, ami némi várakozást okoz (egyetlen...
Népszerű szállások a környéken
Cziróka Vendégház Tolcsva - Napi árak
Napi árak
2025.03.03-ig
Cziróka Vendégház Tolcsva
22.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Kőkapu Vadászkastély Nagyhuta - Hétköznapi ajánlat - félpanziós ellátással
Hétköznapi ajánlat - félpanziós ellátással
2024.12.20-ig
Kőkapu Vadászkastély Nagyhuta
74.715 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza - Sóstó - All inclusive
All inclusive
2024.12.15-ig
Hunguest Hotel Sóstó Nyíregyháza - Sóstó
118.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től all inclusive ellátással