270 ÉV LENYOMATA

Túrkeve a történelmi Nagykunsághoz tartozó település, és mint ilyen, itt is régtől fogva református többségű volt a lakosság. A református vallás igen korán, már 1567 után gyökeret vert itt. Nem csoda, hogy a város egyik legrégebbi és meghatározó épülete az 1755-ben épített református templom, amelynek 270. évfordulóját még erre az évre is áthúzódóan ünnepelte nemcsak a mára erősen megfogyatkozott református közösség, hanem az egész város. A templom építőművészeti és történeti jelentőségét igazolja, hogy már az 1950-es években műemléki védelmet kapott, vagyis abban az időben, amikor a politikai rendszer nem igazán volt barátja az egyházaknak.
Látványosan szép épületről beszélünk, amely uralja a város központját, ami itt a hajdan vízjárta terület sajátosságai miatt a település szélén van. A templomépület is igencsak sajátos, mivel az eleje késő barokk, a hátsó része viszont klasszicista stílusú. Mintha két különböző stílben épült templomrészt toltak volna egybe. Természetesen nem ez történt, hanem az, hogy a barokk stílusban épült, 1755-ben felszentelt templomot 90 évvel később kibővítették, és akkor már a klasszicista stílus járta. Így lett a templomhajó keleti végén, a hátsó homlokzaton, egy elölről haladva meglepő, négy ion oszlopos csarnok, klasszikusan timpanonnal lezárva. A stílusok egymásmellettisége a templom belső terében is fellelhető, hiszen alapvetően késő barokk, amelyet az 1845-ös átépítéskor klasszicista elemekkel egészítettek ki. De ami a szószéket és a körülötte lévő berendezést, valamint a gyönyörű orgonát illeti, azok díszítésén mi inkább az empire stílus jegyeit véltük felismerni.
Az épület legutóbbi felújítása során teljes körűen tatarozták a templom belső és külső tereit, ezért is feltűnően szép minden részlete. A 2021-ben befejeződött munkálatoknak különös jelentőséget adott és nagy közérdeklődéssel kísért eleme volt, hogy ez alkalommal lecserélték az eredeti toronysisakot. Akkoriban jártunk ott, és láttuk a hatalmas, de igen rossz állapotú sisakot a szomszédos parókia udvarára lehelyezve. Ma már csak néhány elemét tudják megmutatni, amelyeket megőriztek emlékül. Például a toronygömböt a csillaggal, a sisak fő tartógerendáját, és néhány darabot a gerendázatból, amelyet a torony felőli karzaton létrehozott kiállítótérben helyeztek el. A szemközti emeletes karzatra felmenve pedig úgy éreztük, mintha időutazáson lennénk, vissza a 19. század közepébe, amikor az itteni egyszerű, gyalult padokat készítették. Ehhez igazodóan szólva csak azt tudom mondani: Állj meg vándor, ha erre jársz, és nézd meg ezt a templomot. Érdemes!