Foghíjasan van tele a ház, elég eklektikus, különféle helyszínek látszanak, kiválasztottam az agancsok alatt egy asztalt, oda ültem. Lány jön, kedves, étlapot hoz. Van gulyás, babgulyás, Jókai bableves is. . . legyen az enyém a Jókai. Várok, nincs készen. Két asztallal arrébb két nagyon jelentős politológus ülhetett, egy fiatalabb meg egy idősebb, az egész ebéd alatt szakadatlanul politizáltak, semmi más, semmi személyes téma, kizárólag a nagyvilág, bizarr véleményeket hallgattam az olasz választásokról, az oroszokról, amerikaiakról, lengyelekről, de mintha a belföldet nem érintették volna. , Egyébként meg mindenhez értettek, mint a fociban. Istenem, hát így jutnak el a hírek valahová. . . de kijött a levesem, és bizony nem volt valami jó ízű. Sajnálom. A lány kedves volt, tényleg. A helyre sem haragszom. Tettem bele erőspistát, kavartam a tejfölt, de csak nem jött ki belőle az a sűrű öröm, amiért asztalra kértem. Zsír, az igen, felülreprezentáltan zsír íze volt. És ugyanígy jártam a rántott velővel is, ránézésre semmi baja, dolgoztak vele rendesen, de semmi örömöt nem adott a fogyasztása. Sóztam, megtettem, amit én hozzáadjatok, de nem lett jobb. Egy kicsit ott is hagytam a végén. Valami gyümölcslevet kértem még, aztán lefényképeztem párszor a házat. Oda is jött egy hölgy, hogy nana, mivégből fényképezgetnek aztán itt? Mondom, hogy mivégből. . . Mert ő a tulajdonos ám! itt minden az övék! Hát jó. Nem veszem el. Amúgy meg senkit nem beszélnék rá sem, de le sem arról, hogy itt ebédeljen. Egészségére!
2022. szeptember 28.egyedül járt itt
