Szörnyű
2019. novemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2019. november 21.Nem ajánlom a helyet másoknak!
Nem rég voltunk az étteremben, sajnos nagy csalódás volt!
Az ételek és a kiszolgálás is elszomorító.
Az étlapon megtévesztően szerepelt a "Libasült áfonyamártással" nevű étel, hiszen alatta angolul az állatnak a mellrésze volt feltüntetve - valamint eddig mindig mellhúst kaptunk, szépen tálalva -, ezért meglepődtünk, hogy csontos, helytelenül tisztított combot kaptunk mellfilé helyett. Mikor ezt jeleztük a pincérnőnek, kioktatott minket, hogy ez így természetes, azt kapja a vendég, ami a konyhán van, vagy amihez épp a szakácsnak kedve van, és hogy mások a combnak jobban szoktak örülni, velünk van a baj. Hozzáteszem, a pincérnő mondta, hogy az észrevételünket már mások is jelezték, ezért érthetetlen, hogy nem javították még a kiírást. A tálalás is elkedvtelenítő és ízléstelen volt (pl. áfonya szószra kiwi szeletet tettek dísznek), nem a megszokott és elvárt minőséget kaptuk.
A társaság által elfogyasztott többi étel sem volt finom. A krumpli krokett és a szarvasgombamártás egy vicc.
A számlánkat kétszer is elrontották és összekeverték a tételeket, a féladagnak kért ételre teljes árat számítottak fel, pedig el sem fogyasztottuk, de ezek után sem kértek elnézést, vagy próbáltak meg kárpótolni valamilyen módon.
Nem azzal van a baj, ha valaki hibázik, hanem ha a vendég problémája nincs a helyén kezelve.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Remete-Pince Étterem további értékelései
2025.08.10a párjával
Jó
![]()
Vác - Remete étterem ... Már voltunk itt tavaly, most újra ebédet fogyasztottunk...Dél kőrül érkeztünk utána már gyorsan megtelt a hely. Ételek hideg igen finom sűrű eperkrémleves , tejszínhabbal. harcsagulyás Túró gombóc narancs öntettel, tonic volt a rendelés. Mivel sokan voltak a levest hamar...
2025.06.13
Jó
![]()
Én nem igazán vagyok egy étterembe járó típus, de most mégis úgy hozta a sors, ami után ez a tulajdonságom még jobban felerősödött. Első sorban az árakon vagyok kiakadva, azon belül az ital árakon. Ez történt most is. 1600 Ft-ot fizettem 3dl limonádéért !! Ami nem tudom, hogy hogy jött ki, mert...
2025.02.04családjával
Szörnyű
![]()
Annak ellenére, hogy nagyon jó az étterem lokációja, senkinek sem ajánlanám. A dekoráció, tisztaság, kiszolgálás, illetve az ételek minősége nem tükrözi az étterem árait. Amikor beléptünk, kellemetlen mosogatólé szag fogadott. A bejárati ajtó mellett egy asztalnál pisztáciát pucoltak, ami egy...
Népszerű szállások a környéken
Városi Vendégház Szentendre
65.980 Ft / 2 fő / 2 éjtől ellátás nélkül
Royal Club Hotel Visegrád
70.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől büféreggelivel