Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

HUSZÁROK A LEVEGŐBEN

Hazáért 1914 - 1918 VerőceHazáért 1914 - 1918 Verőce a térképen

Érdekes 2026. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. március 17.
Ajánlom a helyet másoknak is!
I. világháborús emlékmű szinte az ország minden településén található, többnyire meglehetősen sematikus formában, még az ilyesfajta emlékezést kifejezetten serkentő Horthy-rendszer idejéből. Ezektől igencsak eltér állításának idejében és stílusában is Verőcén a helyi illetőségű Tóth Dávid szobrászművész HAZÁÉRT 1914-1918 című alkotása.
Az első világháború hivatalosan 1918. november 11-én, délelőtt 11 órakor ért véget, amikor a nyugati fronton elhallgattak a fegyverek. Ennek pontosan a 100. évfordulóján, 2018. november 11-én avatták fel Verőcén, pár lépésnyire a vasútállomástól, egy nevezetes kápolna nyitott kertrészében ezt a szokatlan, és egyben szokatlanul szép emlékművet. Világos kőoszlop tetejére erősítve vágtázik két magyar bronzhuszár, egyikük kezében lobogó zászló. Nem először látunk ilyen, a levegőben szálló hős lovasokat, jászokat, kunokat, de hogy ez az ábrázolásmód mikor kezdődött, nem tudom. Nem olyan rég még egy Észak-Koreáról szóló dokumentumfilmben is feltűnt egy ottani oszlop tetején a levegőben úszó lovas figurája.
Az emlékmű, a hivatalos leírás szerint, az első világháborúban hősi halált halt verőcei honvéd katonák emlékét idézi. Nekem viszont az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ábrázolásának szokott motívumait idézi inkább, mint a nagyon kegyetlen harcmodorúvá vált Nagy Háborúét. Még ha tudjuk is, hogy a lovas katonák, különösen a huszárok, jelentős szerepet játszottak az első világháborúban, a géppuskák és a lövészárkok elterjedésével harci alkalmazásuk háttérbe szorult a háború előrehaladtával.
De legyen így, szálljanak csak a levegőben a szép és hős magyar huszárok... Ám alant, az oszlop oldalain sorakoznak a nevek, akik életüket vesztették abban a szörnyű háborúban. Egy ilyen kistelepülésről is sokan, túl sokan.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
Patak Park Hotel Visegrád - Két éjszakás ajánlat félpanzióval
Patak Park Hotel Visegrád
85.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Visegrád - Örökifjak - hétköznapi wellness pihenés
Hotel Visegrád
97.580 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Grand Hotel Esztergom - Tavaszköszöntő EXTRA senior kedvezmény
Grand Hotel Esztergom
66.906 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval