Jó
2020. februárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2020. február 27.Ajánlom a helyet másoknak is!
Barátainkkal(rajtunk kívül még két házaspárral) érkeztünk a hotelbe 3 éjszakára. A szobáink (superior szobák) nagyon kényelmesek voltak, de való igaz, a konyhasaroknak így nem sok értelme van.Volt mikro, hűtőszekrény, két lapos főzőlap, vízforraló, de sem edények a két kávéscsészén, két üvegpoháron kívül,sem evőeszközök nem tartoztak a felszereléshez.Persze nem akartunk itt főzőcskézni,hiszen rendkívül bőséges és változatos reggeli és vacsora kínálat volt a szállóban. A Tv- t javítani kellett, mert nem lehetett rajta szinte semmilyen adót nézni, de a wifi remek volt mindenhol. A tisztaságra sem lehet panasz, minden reggel megkérdezték tőlünk, hogy mire van esetleg szükségünk, pl Wc papír törölköző stb. A "csendes " wellness okozott egy kis kellemetlenséget. Hiába van kiírva több helyen is, hogy a kisgyerekek csak este 7-ig használhatják a részleget, ennek betartását senki nem ellenőrzi a személyzetből. Ebből adódtak a problémák. Még este 8 után is vígan ugrándoztak a gyerekek a medencékbe, kicsik és nagyobbak egyaránt, lehetetlenné téve a "csendes" kikapcsolódást. Nekem semmi bajom a gyerekekkel, de azzal igen, hogy a szabályokat a kedves szülők nem tartják be és a többi vendégnek kell vitába keveredni a nyugalomért.Amúgy is nagyon kicsi a wellness részleg ennyi vendégnek véleményem szerint.Szerencsére nagyon szép időnk volt, így inkább kirándulással, túrázással töltöttük az időt. Van játékszoba, klubszoba is ahol pingpong asztal, biliárd is szolgálja a szórakozást.
Ott lehet hangoskodni. A klubszobába elférne néhány asztal székekkel, hogy lehessen kártyázni, társasozni. Egyébként jól éreztük magunkat, a wellnesst kivéve más gondunk nem volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Royal Club Hotel további értékelései
2026.03.11egyedül
Kiváló
![]()
Mind a wellness részleg, mind a klubszoba szolgáltatásaival nagyon elégedettek voltunk mindketten. Nekem nem az étkezés a legfontosabb egy szálláshelyen, de itt kimondottan finom, változatos volt minden étkezés, és érezhető volt, hogy minőségi alapanyagokkal dolgoznak. Összességében meg voltunk...
2026.03.06egyedül
Kiváló
![]()
A szálloda modern és elegáns, minden részlete gondos tervezést és jó funkcionalitást tükröz. A szoba kényelmes, tágas, jól felszerelt (kávé, tea bekészítve). A wellness nagyszerű, minden igényt kielégítő, az ételek finomak és sokféle ízlésnek megfelelnek. A személyzet kedves és figyelmes volt....
2026.03.05egyedül
Kiváló
![]()
Köszönünk mindent , tökéletes volt ez a pár nap ! Mindennel nagyon elégedett voltam ,a szenzációsan finom ételek , az összes dolgozó bályos , segítőkész hozzáállása emelte a nap fényét . Máskor is fogunk menni és már több barátomnak megemlítettem ezt a helyet ! Egy picit hátrány volt , hogy...
A Royal Club Hotel legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ár teljes előrefizetéssel
Két éjszakás ajánlat félpanzióval
Vissza nem térítendő ajánlat félpanzióval (1 éjtől)
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
Május 1. - teljes előrefizetéssel
Október 23. - teljes előrefizetéssel
Két ünnep között - teljes előrefizetéssel
Augusztus 20. - teljes előrefizetéssel
Karácsony - teljes előrefizetéssel
Húsvét - teljes előrefizetéssel
Szilveszter - teljes előrefizetéssel
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
Kedvezményes ár teljes előrefizetéssel
Négy éjszakás ajánlat félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
81.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
83.120 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval